Celeb

Babája helyett Terence Hillt választotta Kulcsár Edina

Munkatársainktól

Létrehozva: 2018.09.22.

Szegény Kulcsár Edina nem teszi zsebre azt, amit azért kapott, amiért csütörtök este alig egyhetes kisfia helyett Terence Hillt választotta. Rajongói szerint a kismamának nem a vörös szőnyegen, hanem a kiságy mellett lett volna a helye.

Nyilván fontos dolog egy közszereplő számára a karrier, a rajongókkal való kapcsolattartás és az érvényes szponzori szerződésekben leírtak betartása, mégis sokak számára visszatetsző, ha egy mindössze kilencnapos(!) baba édesanyjának ennyire fontos a munkája.

Kulcsár Edina magyar szépségkirálynő, modell, műsorvezető, divattervező az egész életét a rivaldafényben éli, alig van olyan személyes történet, amit nem oszt meg a Facebookon vagy az Instagram-oldalán. Volt is nagy cirkusz, amikor a terhessége utolsó napjaiban nem árulta el rajongói­nak, hogy pontosan mikor szült. Indulatosan kérdezték: miért titkolózik? A szépségkirálynőből lett édesanya indokai persze érthetők voltak, ő szerződést kötött egy hetilappal, így addig nem jelenthette be a kis Medox érkezését, amíg címlapra nem kerültek.

A magazinból csütörtök reggel kiderült, hogy Medox szeptember 11-én császárral megszületett. A kedélyek elcsitultak, mindenki örült a picinek, annak ellenére, hogy az arcát egyetlen fotón sem láthatták. Aztán eltelt néhány óra, és Edina rajongói újra támadásba lendültek, amikor a közösségi oldalon meglátták, hogy Edina és férje, Csuti a Corvin moziban pózoltak Terence Hill filmbemutatóján. A modell hivatalos oldalán hamar elindult a kommentelés, „egy kismamának a babája mellett a helye és nem pózolni rendezvényeken. Pfúj” – írta valaki, akivel sorra értettek egyet a többiek.

A női internetezők többsége szerint visszatetsző, hogy egy kismama, akinek elvileg alig lenne szabad idegenekkel érintkeznie, és akinek még javában pár óránként szoptatnia kellene, egy tömegrendezvényen a vörös szőnyegen pózol és hálás köszönetet mond annak a mozis cégnek, amelyik reklámarcának választotta.

Kétség sem fér hozzá, hogy minden édesanyának magánügye, hogy hogyan neveli a gyermekét, ebbe nem szólhat bele senki, de a Bors által megkérdezett védőnő szerint sem feltétlenül szerencsés Edina döntése.

Nem kímélték

- „Nem szeretnék ítélkezni, mennyire akarta ezt a gyereket, de...”
- „Gondolom, ez neki fontos.....hogy mindenki lássa.....milyen klassz nő! Szült, és máris bomba formában haknizik! Celeb vagy mi!?”
- „Végül is bárki meg tudja etetni tápszerrel, tisztába is teheti, mást meg ugye nem igényel egy csecsemő“
- „Úgy látszik, nála ez a fontossági sorrend!”

– Nem jellemző, hogy az édesanyák elmennek egy pár napos csecsemő mellől, pláne egy anyatejes baba mellől nem, mert a kicsi bármikor jelezheti, hogy szopni akar – mondja a neve elhallgatását kérő, a szakmájában igen elismert védőnő, majd így folytatja: – Általában az édesanyák sincsenek egyébként olyan fizikai és szellemi állapotban, hogy igényelnék a társasági éle­tet, persze ez sem mindenkire jellemző. Ha egy császáros anyuka, aki feltételezhetően tápszerrel táplálja a csecsemőjét úgy dönt, hogy társaságba megy, azt megteheti, az ő döntése, de ritka az ilyen. Kulcsár Edinát is megkérdeztük természetesen, ő mit gondol az internetezők véleményéről?

– Megszoptattam a kisfiamat, majd a két nagymamájával hagytam otthon arra a szűk egy órára, amig én elmentem a gyerekkori idolommal találkozni. Terence Hill filmjein nőttem fel, hatalmas megtiszteltetés, hogy találkozhattam vele személyesen. A kézfogást után pedig egyből siettem haza. A telefon végig a kezemben volt, hogy ha bármi történne otthon, öt perc alatt hazaérjek. Ezt az időt, amíg én távol voltam, Medox végigaludta, fel sem tűnt neki, hogy egy picit távol voltam tőle. Az édesanyám és Csuti anyukája vigyázott rá, le sem vették az óvó tekintetüket a kisfiamról. Teljes biztonságban volt – magyarázta a kismama a Borsnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720819
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720819
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720819
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról