Az OTP buktatta meg Friderikuszt

Az OTP buktatta meg Friderikuszt

OTP
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 02. 05:30
Vagy nézettséget hoz, vagy mennie kell! – úgy tűnik, ez a választás áll az ikonikus tévés előtt. Jelenleg ugyanis nincs, aki finanszírozza csekély érdeklődést kiváltó műsorát.
Földvári Zsófi

Újabb részleteket tudott meg a Bors arról, hogy miért szűnt meg Friderikusz Sándor beszélgetős műsora az ATV-n. Kiderült, hogy a tévés szerződése három év után lejárt, s bár már hónapokkal ezelőtt tárgyalni kezdtek a továbbiakról, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy változtatni kell. Az egyik fő támogató, az OTP ugyanis jelezte, hogy a továbbiakban nem kívánja finanszírozni a produkciót.

Biztosan lesznek, akik összefüggésbe hozzák ezt azzal, hogy a bank elnök-vezérigazgatója, egyben az MLSZ elnöke a labdarúgáson keresztül jó kapcsolatot ápol Orbán Viktorral, akinek köreiben ellenzékinek tekintik Friderikusz műsorát. Akár így van, akár nem, a lényeg az, hogy az ATV-nek kellene előteremtenie a gyártáshoz szükséges anyagiakat.

– Ez csak akkor éri meg, ha a jelenleginél több nézőt ültetünk a képernyő elé. Ezért gondoltunk arra, hogy a könnyedebb műfaj felé indulunk el. Friderikusztól egyébként sem idegen a lazább szórakoztatás, ebben is, abban is képes maradandót alkotni – nyilatkozta a Borsnak Németh Szilárd. Az ATV hírigazgatója egyben cáfolta a szakmában felröppent híreket és Vásárhelyi Mária szociológus ezzel összefüggő elemzését, amely szerint az ATV a kormányközeli reklámok fejében, azért cserébe szüntette meg Friderikusz műsorát

– Abszurd Vásárhelyi Mária véleménye, a fejtegetése nem más, mint egyszerű összeesküvéselmélet. Hiszen, ha úgy lenne, ahogy ő gondolja, mégis miért lenne még mindig képernyőn a többi kormánykritikus műsorunk? – tette fel a költői kérdést Németh Szilárd, majd amikor a reklámokra terelődött a szó, így folytatta: – Az ATV jelenlegi helyzetében nem lehet nagyon finnyás, nem válogathatunk a reklámozók közül. A dolog másik oldala pedig az, hogy bizonyos körökből nagy rajtunk a nyomás: ha nem egyezünk meg Friderikusszal, és ha befogadunk egyes reklámozókat, akkor mindjárt mocskos szemét „Fidesz-nácik” vagyunk a szemükben. Csak remélni tudjuk, hogy a nézők megértik, ebben a helyzetben nehéz tökéletes döntést hozni.

A Bors végül megkérdezte, hogy Friderikusz ügyétől elvonatkoztatva, attól függetlenül lesz-e állami hirdetés az ATV-n.

– Nem lesz, hanem jelenleg is van. De ez a tartalmat nem befolyásolja – válaszolta a hírigazgató.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.