Celeb

Az első szerelem: Lukács Miki elszökött egy lány miatt

Bors

Létrehozva: 2017.08.14.

Lukács Miklós, vagy ahogy viccesen nevezni szokta magát, Pellerné Lukács Miki ma már boldog házasságban él színésznő feleségével, Annával, de ahhoz, hogy elnyerje a szerelem istennőinek kegyét, hosszú utat kellett bejárnia. Először azt hitte, könnyű feladat a lányok meghódítása, hisz kissrácként gördülékenyen ment neki a csajozás, később azonban rá kellett döbbennie, a buktatókat ő sem kerülheti el.

– Középső csoportos ovisként már volt barátnőm. Emlékszem, hogy  volt egy vetélytársam, de végül én halmoztam el puszikkal a kislányt. Nem ellenkezett. Szerelmünk az ovi végéig tartott, aztán más iskolába kerültünk – meséli nevetve Miki. – Felnőttként, az iWiW közösségi oldal fénykorában rákerestem a nevére. Azóta édesanya lett. 

Az RTL Klub Reggeli műsorának házigazdája felidézi, három általános iskolába is járt, és mindenhol volt egy-egy kiszemeltje. Hetedik osztályos tanuló lehetett, mikor úgy érezte, szerelmes lett, kézen fogva sétált a leányzóval, sőt az első igazi csók is elcsattant.

– A gimnázium alatt lett egy kétéves kapcsolatom, ezt már valódi együttjárásnak is nevezhetjük. Elszöktem miatta otthonról. Az már nem rémlik, hogy melyikünk szeretett bele a másikba, de egy harmadik miatt ért véget a kapcsolatunk – mondja. – Ezután több egyoldalú, plátói szerelmet is átéltem. Nehezen viseltem, amikor nem tetszettem a kiszemelt hölgynek, de ilyen esetben nincs mit tenni.

Persze, szép számmal akadtak, akik igent mondtak.

A csajozásnak végül az vetett véget, hogy megismerte Annát, akit hosszú udvarlás után vett feleségül. Szerelmük gyümölcse, Annabella a közelmúltban lett óvodás.

– Nekünk találkoznunk kellett, ez nem kérdés. Ez az igazi szerelem – mondja Miki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141550_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573610
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt