Celeb

Átverte a szervező Mohamed Fatimát

F. Zs., uv, K. B.

Létrehozva: 2018.06.20.

Napok óta hiába fut a gázsija után az énekesnő, aki már feljelentést és jogi eljárást fontolgat. Úgy tűnik, nem ő az egyetlen áldozat.<br />

Forrás: Vadnai Tamás

Mohamed Fatima közösségi oldalán fakadt ki először, és tárta a nagyvilág elé átveretése történetét. Az énekesnő a Borsnak részletesen is beszámolt a kellemetlen ügyről, ami egy ballagási bulival kezdődött, ahová fellépőként hívták meg a Fekete Vonat egykori frontemberét. 

Pénz helyett fenyegetést kapott az énekesnő

– Pénteken megcsörrent a telefonom, és felkértek egy ballagási bulira, ami húsz perccel később kezdődött. Mivel aznap nem volt fellépésem, és Budapesten volt a helyszín, elvállaltam. Amikor odaértem, beráncigáltak, hogy azonnal kezdjek énekelni, úgy, hogy még egy mikrofonnal sem készültek. De nyilván az ott lévő emberekkel nem lehettem tiszteletlen, így megcsináltam egy jó hangulatú fellépést. Aztán meg egy fillért sem kaptam – kezdett bele Fatima, akit ezután a csalók még meg is fenyegettek.

– A megrendelő egy anyuka volt, aki szeretett volna a gyermekének egy jó bulit szervezni, de ő is beleesett a szervező csapdájába, aki beadta neki, hogy Kunu Márió és én százezer forintért lépünk fel, ami egyébként abszolút nem reális. A megrendelő persze kifizette a szervezőt, aki azt mondta, minderről küldött egy hivatalos e-mailt is, de persze ahogy a pénzem, úgy az e-mail sincs sehol – mesélte szomorúan az énekesnő.

Hosszas telefonharc után szombat este Fatima úgy döntött, visszamegy a 15. kerületi irodaházba, hogy személyesen tegyen pontot az ügy végére. De legnagyobb meglepetésére egy több mint százkilós, állítása szerint verőembernek tűnő személy várta, aki közölte, nem tud beszélni a szervezővel, aki üzeni: hétfőn megkapja a pénzét. 

– Ha nem lesz előrelépés, akkor megteszem a feljelentést és a szükséges jogi lépéseket, hogy a zenésztársaim ne essenek bele ebbe a csapdába, és leleplezzük a csalót – tette hozzá az előadó, akivel a Bors kedd délután beszélt, akkor még nem kapta meg a pénzét.

A Pa-Dö-Dő is megjárta

Lang Györgyi úgy sejti, hogy a szervező, aki átverte Fatimát, ugyanaz a férfi lehet, aki őt és társát, Falusi Mariannt is többször becsapta, sok millió forinttal megkárosítva ezzel a Pa-Dö-Dő zenekart. 

– Nagyon meglepett Fatima esete, mert egy Dénes nevű férfival nekünk is voltak kísértetiesen hasonló problé-máink. Úgy tűnt, hogy barátok vagyunk vele, bíztunk benne – meséli Lang Györgyi.

– Nagyon sok pénzt kért kölcsön, de sosem adta meg. Ez a Dénes többször volt börtönben, ingyen felléptünk neki ott is, egyszer a Kozma utcában, egyszer Dunaújváros mellett, ott az útiköltséget sem fizette ki... Hiába vert át minket egyszer, kétszer, a megnyerő modorával mindig elhitette magáról, hogy bízhatunk benne, és hogy egyszer visszajön a pénz. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665614
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665614
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...