Celeb

Átok? Kis dolgokon kapnak hajba sikeres emberek

Bors

Létrehozva: 2015.12.13.

Rontás ül a sikeres embereken?! Világhírnévre tesznek szert egy csapat tagjaként, majd sokszor valami banális apróságon összevesznek. Nem csak az Omega együttes heti története példa erre.

„Az Omega együttes feloszlott, egymás haját tépik” „Kóbort hazugnak nevezte az Omega basszistája”

Bizonyára sokan olvasták homlokráncolva a héten a főcímeket a lapokban, a világhálón. Érthető az értetlenkedés: ez a zenekar sokak szerint a legsikeresebb, legelismertebb magyar együttes. Elsőként jutottak ki az Egyesült Királyságba (1968-ban), Gyöngyhajú lány című szerzeményük a legtöbbször feldolgozott magyar dal, még a közelmúltban is énekelte Kanye West rapper...

Aztán 52(!) év után egy nem túl jelentős ellentét miatt a tagok egymásnak estek... Az utolsó csepp az lett a pohárban, hogy Mi­hály Tamás basszusgitáros és Kóbor János énekes kölcsönösen vádolták egymást valamiféle kiszorítósdival...

Nem csak a rockzenészek estek egymásnak sokszor egészen apró dolog miatt is: színészek, rendezők, festőművészek, sportolók is tépik egymás haját.

Woody Allen és Mia Farrow

Woody Allen mint rendező összesen 13 filmjében szerepeltette élettársát, Mia Farrow-t, akik elválaszthatatlan párosnak számítottak mind a szakmában, mind a magánéletben. Közösen több gyermeket is örökbe fogadtak, de övéké a sztárvilág egyik legnagyobb családi botránya, amely a közös munkának is véget vetett: Farrow 1992-ben azután szakított rendező férjével, hogy az viszonyt kezdett az egyik mostohalányukkal. Allen 1997-ben feleségül is vette Soon-Yít.

Galla és a L’art pour l’art

Laár András húsz évvel ezelőtt veszett össze Galla Miklóssal, ahogyan előbbi fogalmazott azért, mert Galla olyan dolgokat tett, ami nem fért bele az arculatukba. Ő volt az egyébként nagyon népszerűvé vált csapat ügyintézője, de egy idő után nem tetszett a társulatnak, ahogyan irányította a dolgokat. Galla pár hónapja e-mailben kért bocsánatot, majd szóban egy étteremben.

Charlie Sheen és Chuck Lorre

Barátokból ősellenségek lettek. Charlie Sheen és a Két pasi – meg egy kicsi alkotója nyolc sikeres évad után rúgta össze a port a színész kirohanása miatt. Sheen a sajtóban nyomdafestéket nem tűrő hangnemben pocskondiázta főnökét, egyben barátját, amiért nem akart fizetésemelést adni neki, és szerinte szörnyű forgatókönyveket írt neki. A barátságnak vége lett, Lorre megsértődött, és azonnal kirakta a sorozatból.

Balázs Samu és Feleki Kamill

A színdarabot követte az élet: a két színészlegenda a Napsugár fiúk című előadás története szerint összevesznek a színpadon. Csakhogy a Madách Kamara művészei egymást is megutálták... Az első több mint háromszáz előadást lelkesen végigcsinálták, majd az utolsó közel 150-et már úgy, hogy szinte naponta hívogatták Ádám Ottót azért, hogy elmondják, annyira utálják a másikat, hogy nem hajlandóak többé együtt játszani. Hepiend: a végén csak sikerült kibékíteni őket! 

Zichy Mihály és édesanyja

Festőművészünk pályája már szépen ívelt felfelé az 1800-as évek közepén, Bécsben, egy magániskolában képezte magát. Édesanyja azonban, akit támogatójának, mecénásának is ne­vezhetünk, sokallta a kiadásait, mire Zichy közölte a családdal, hogy többé nem fogad el tőlük pénzt. Meg is tartotta a szavát.  

Luís Figo és a Barcelona

A sport világában is akadnak fura összezördülések. A Barcelonánál nem felejtették el, hogy Figo képes volt a Real Madrid kedvéért elhagyni a klubot, a csapat sértésnek vette a váltást, ezért a Juventus-legendákkal közös öregfiúk-csapatukban sem akarták látni a portugál focistát. A Bajnokok Ligája-döntő előtti gálameccsen a Barcelona és a Juventus legendái csaptak össze egy világválogatottal. Az európai szövetség a legendák csapatába nevezte Luís Figót is, de a Barca kérte az UEFA-t, hogy vegye ki a csapatból az egykori klasszist. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról