Celeb

Aradszky tizenhat évig nem kapott munkát - sorozat, 2. rész

A. T.

Létrehozva: 2017.01.03.

<p>A 81 éves énekes élete kész regény: börtönviselt testvér, titkos légyottok, házasságkötés becsületből. Ötven éve aratta első  sikerét, és ma is hittel énekli: Nem csak a húszéveseké a világ.</p>

Forrás: MTI

Gyerekkora óta vonzódott a zenei pályához, karrierjét mégis egy töltőtoll-javító üzemben kezdte, miközben több zenei stúdió növendéke lett. Az áttörés 1963-ban következett be, amikor is a Magyar Rádió Tessék választani! című könnyűzenei versenyén a Még ide-oda húz a szívem című dalával megosztott első helyezést ért el. Innentől kezdve sorra kapta a felkéréseket, majd újabb sikert könyvelhetett el az Isten véled, édes Piroskám! című dallal, ahogy 1967-ben a táncdalfesztiválok történetébe is beírta a nevét az Annál az első ügyetlen csóknál című nótával. Egymást követték a tévé- és rádiófelvételek, naptárja haknikkal volt tele. 

– Minden úgy ment, mint a karikacsapás. A Magyar Hanglemezgyár történetének első és második aranylemeze az én falamra került. Imádtam az éle­tem. Aztán egyszer csak behívatott magához Erdős Péter, aki akkoriban élet és halál ura volt a zeneiparban. Közölte: nincs szándékában velem több lemezt csinálni. Egy perc alatt hazavágott, hirtelen megszűntek a megbízásaim – idézi a múltat Aradszky.

Következik

3. rész: Koós Jánossal bérelt lakásba hordták a meghódított lányokat

4. rész: Második felesége utasítására nősült meg először

5. rész: 190 centis pasiként gondol magára

Keserves évek következtek. A rajongók imádták, lemezszerződést mégsem kapott, médiaszereplései minimálisra csökkentek, a koncertszervezők csak ritkán hívták.

– Szerencsére a jóis­ten az utamba küldött egy kanadai urat, aki külföldi szerződést ajánlott. Tizenegyszer koncerteztem odakint, de itthon nem kellettem. Tizenhat évvel később aztán váratlanul felhívott a lemezgyár vezetője, és lemezszerződést ajánlott. Megkérdezte, mikorra tudnék letenni az asztalára egy lemezt. Visszakérdeztem: biztos engem akartál hívni, és ha igen, meddig vagy ma bent?

Aradszky ugyanis a zenei száműzetés alatt sem tétlenkedett, és ha csak a fióknak is, de felénekelte a barátai – Malek Miklós, Ihász Gábor, S. Nagy István, Szikora Róbert, Komár László – neki írt dalait. 1986-ban jelent meg az Újra itt vagyok című album, ami azonnal aranylemez lett.

– Soha nem fogom már megtudni, miért történt mindez, a sors azonban kárpótolt.

(Folytatjuk) 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144206_auto_resized.jpg
vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125081_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”