Celeb

Aradszky László halála után is a hitvesével van

HG

Létrehozva: 2018.11.15.

Forrás: Bánkúti Sándor

Különös, egy kicsit hátborzongató élményéről mesélt a Borsnak a tavaly ősszel elhunyt Aradszky László özvegye. Éva máig küzd azért, hogy megpróbáljon valahogy imádott férje nélkül létezni. Erre hirtelen megjelent a semmiből egy látó asszony, aki azt állítja, férje mindenhová kíséri.

– Az emberek megismernek, nagyon helyesek, kedvesek mindenhol. Sokan odajönnek és átölelnek azzal, hogy Laci helyett ölelnek engem – mondta a Borsnak Aradszky Éva.

– A trolin történt egy furcsa dolog velem. Megszólított egy nagyon jó megjelenésű hölgy. Azt kérdezte, „maga, ugye az Aradszky László felesége?” Mondtam neki, hogy igen. Nagyon sokan megismernek. Láthatta az arcomon a bánatot, mert azt mondta, ne legyen szomorú, mert itt van magával. Annyit mondott még, hogy ő egy látó asszony. Annyira meglepődtem, hogy válaszolni sem tudtam neki, szorongatni kezdte a torkomat a sírás. Nem tudott többet mondani, mert le kellett szállnia, de nem is baj – mesélte el a különös történetet Éva, aki hozzátette, hogy otthon is érzi férje jelenlétét.

– A lakás tele van a fényképeivel, mindig veszek friss virágot, leteszem a fotói elé, gyertyát gyújtok neki. Eddig nagy kín volt látni a tévében, de most már nem annyira fájdalmas. Jó tudni, hogy Laci a tévéfelvételeken is megmarad az utókornak. Az október, november a halottak napja miatt nagyon nehéz volt, amikor tehettem, elbújtam, itthon maradtam.
Éva mostanában kezdi elfogadni a tényt, hogy semmi nem lesz úgy, mint régen.

– Sok napot úgy éltem át, mintha egy rossz álom lenne. Hiába múlt el egy év, vártam mindennap, hogy hazajön. Annak viszont nagyon örülök, hogy a barátok mellettem vannak. Segítségükkel elfogadtam a tényt, hogy egyedül is kell léteznem. Egy héten háromszor eljárok tornázni. Mindenki nagyon sokat segít, a fiam, az unokák. Mindennap itt van nálam valaki. Megpróbálok visszaszokni a régi életbe. De elég nehéz elfogadni, hogy már nem lesz olyan az életem, mint régen volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146194_auto_resized.jpg
origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713603619
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713603619
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713603619
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713603619
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713603619
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak