Celeb

Aradszky elfelejtette az utolsó fellépését

P. J.

Létrehozva: 2017.11.04.

Elképesztő titokra derült fény Aradszky László utolsó estéjéről. Csak egy tévedésnek köszönhető, hogy nem a közönség előtt, a színpadon érte a halál.

Aradszky László halálának körülményeiről még a 82 évesen elhunyt énekes özvegye beszélt lapunknak. Akkor elmondta, vasárnap este, tévézés közben aludt el örökre a férje. Most kiderült: Aradszky az utolsó estéjén még egy tévéfelvételre volt hivatalos, ám arról egyszerűen megfeledkezett, a forgatáson hiába várták. Csupán a véletlenen múlt, hogy nem a színpadon érte a vég. La­punknak sikerült elérnie a Zenebutik műsorvezetőjét, akinek nem megy ki a fejéből az utolsó beszélgetésük.

– Aradszky László a Bakelit Fesztivál első tévéfelvételére volt hi­vatalos. Koós Jánossal, Poór Péterrel és Zalatnay Saroltával lépett volna fel. Nagyon várták őt… Cini előtte énekelt volna, és még a felvétel után is ott maradt, hogy találkozzon vele. Saj­nos nem jött el – kezdte lapunknak Ra­dics Márk.

– Mindig vele tudtunk a legegyszerűbben egyeztetni, amit ő mondott, az úgy is volt. Ezért is volt furcsa, amikor nem jött. Végül a produkciós vezető hívta fel telefonon. Valószínűleg ő be­szélhetett vele utoljára. A művész úr akkor nagyon zavart volt, és azt mondta, elfelejtette, nem írta be a naptárába. Nagyon sajnálta, és azt kérdezte, mikor lesz legközelebb forgatás. Talán szerencse, hogy megfeledkezett a fellépéséről, mert valószínűleg a színpadon lett volna rosszul. Nagyon sajnáljuk, ami történt, és osztozunk a család fájdalmában – tette hozzá a műsorvezető.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713581411
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713581411
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713581411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713581411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában