Celeb

Apjának köszönheti barátját Oszter Alexandra

Fái

Létrehozva: 2019.06.25.

Oszter Sándor és Sáfár Anikó lányai még totyogós korukban ismerkedtek meg, később közösen tettek tönkre egy előadást. Azóta tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett.

Forrás: DFP

A színészek gyermekei gyakran panaszolják, hogy esténként nélkülözni kellett a szüleiket, nem volt közös vacsora, meseolvasás. Nyaranta viszont olyan helyekre juthattak el, amiről más gyerekek csak álmodhattak.
Sáfár Anikó ko­rábban mesélt ar­ról, hogy amikor Gyulán, a nyári játékokon vendégszerepeltek, a kislányaik a színpad felett szaladgáltak egy vashídon, a függőfolyosón, mi­közben ő és Alexandra apukája, Oszter Sándor egy drámai jelenetet adott elő.

– Gyulán játszottak a szüleink, éppen haldoklott apám a színpadon, vagyis Attila, Isten ostora, mellette Anikó, a szerelme – idézi fel egyik huncutkodásukat Alexandra. – Nagy csend lett, gondoltuk, vége van az előadásnak, hát kijöttünk az öltözőből. De az drámai csend volt. Állati nagy röhögés lett. Nagyon leszúrtak, mert tönkretettük az előadást.

– Az öltöző a függőfolyosón volt fent, nem hátul a színpad mögött – veszi át a szót Failoni Donatella, Alexandra édesanyja. – Éppen ezért tilos volt onnan kijönni előadás alatt. Hát ők kijöttek. Én a szívemhez kaptam, de óriási taps volt, annyira nagy botrány nem lett.

– Csináltunk ilyeneket, mert halálra untuk magunkat – folytatja Alexandra. 

– Négyezerötszázszor láttunk egy darabot a próbákkal együtt. Délelőtt próbán ültünk, este egy órával korábban ott voltunk előadás előtt. Mindig játszottunk. Jártunk lovagolni, úszni, aki éppen ráért, az vitte a másik gyerekét is. Kétéves korunkban barátkoztunk össze, és Viki azóta is a legjobb barátnőm.

Az élet időnként elsodorta őket egymástól. Például, amikor Viki Madridba ment egyetemre.

– Mentem volna vele, de a szüleim nem szerették volna, hogy Spanyolországba utazzam. Viki kiment, és valahogy átvészeltük egymás nélkül. Van, hogy a barátság egy életre megmarad.

Donatella vitte először lovagolni Vikit, aki már gyerekkorában díjugrató lett. Azóta is kiváló lovas, olyany-nyira, hogy filmekbe hívják szerepelni.

– Kétévesek voltak, amikor először Kőszegen találkoztak, négy, amikor Gyulán töltöttük a nyarat – magyarázza Donatella. – Léteznek ilyen barátságok, én is négyévesen ismertem meg a legjobb barátnőmet. Tulajdonképpen én töltöttem velük a legtöbb időt, mivel Anikó és Sándor próbált, vagy játszott. Sokszor öltöztek mindenféle maskarába, emlékszem, egyszer Szandi egy csipketerítőt tett a fejére, királynőt játszott. Jó gyerekek voltak, okosak, aranyosak, nem volt velük gond. Máig jóban vannak, úgy egy hónapja találkoztunk mindannyian együtt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713539111
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144702_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713539111
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713539111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713539111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora