Celeb

Apát akar születendő gyerekéhez a nővel élő Gallusz Niki

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.10.06.

A színésznő egy hölggyel él együtt, de nem mondott le arról, hogy családként, gyermekkel éljenek együtt. Barátnőjével csak a megfelelő apajelöltre várnak.

Egykor még elképzelni sem tudta Gallusz Niki, hogy ne hagyományos kapcsolatban éljen, de amióta megismerte szerelmét, úgy érzi, a világ legtermészetesebb kapcsolata az övé. Az elismert színésznő hosszú évek óta nyíltan vállalja, hogy nőt szeret, az első közös fotók már kapcsolatuk elején megjelentek. Niki három komoly hagyományos kapcsolat után hat évvel ezelőtt ismerkedett meg a nála fiatalabb lánnyal, akire mérhetetlenül büszke. Családra vágynak.

– Szeretnénk családot, de azt mindig elmondom, hogy rugalmas, de konzervatív lány vagyok, kell a gyereknek apuka és anyuka egyaránt. A párom alkalmas lenne arra, hogy részt vegyen egy ilyen konstrukcióban, de azt az úriembert még nem találtuk meg, aki ebben részt venne. De nem is keressük, mert ha ennek így kell lennie, ez létre fog jönni – árulta el a FEM3 Cafe stúdiójában ülve Niki, aki elmondta, ugyan nem éli az életét kirakatban, de soha nem akart bujkálni szerelmével.

– Sokkal egészségesebb út erről beszélni, lehet, hogy nehezebb út megosztani bizonyos magán­életi dolgokat, de olyan pici ez a Magyarország, hogy nem tudnék rejtőzködni. Ha valakit szeretek, akkor teljes vállszélességgel és teljes lelkemmel szeretem! – magyarázta a színésznő, akit még az sem zavart, hogy az utóbbi időben együtt kellett dolgoznia párjával a Billy Elliot című darab próbái alatt. Sőt!

– Ő most kivételesen ebben a darabban mint asszisztens is részt vett. Annyira boldog időszak volt! Azt mondják, szerelmet nem szabad keverni a munkával, de rájöttem, ez nem igaz! Engem ez a kapcsolat és ez a közelség olyan szinten emelt és boldoggá tett! Hat éve vagyunk együtt, de olyan, mintha tegnap történt volna – mesélte Gallusz Niki.

Kapcsolata elején a színésznőt sokan faggatták arról, hogy ho­gyan tud nő maradni ebben a kapcsolatban három férfi után, és hogy valóban boldog-e.

– Sokan megkérdezték, nem kéne-e mellém egy igazi férfi. Szerintem ez egy ideál. Mitől érzi magát egy nő nőnek? Számításba vagyok véve, követi a gondolataimat, és velem van, én ettől érzem magam úgy, mint egy hagyományos kapcsolatban – nyilatkozta évekkel ezelőtt a Reflektornak. 

Sokan elítélik

A szakember szerint hazánkban még nagy vitát kavarna a homoszexuális párok gyermekvállalása.

– Míg külföldön már elfogadott, sőt majdhogynem megszokott dolog, addig itthon például tudtommal meleg párok nem tudnak gyermeket örökbe fogadni, ahogyan házasodni sem tudnak, viszont regisztrált élettársi kapcsolatban élhetnek. Mint pszichológus azt mondanám, ahogyan bármi más inger, ez a felállás is erőteljesen befolyásolhatja a gyermek személyiségét. Sokat bánthatják a gyermeket az óvodában, iskolában, ezért azt gondolom, már kisgyermekként szükség van a szakember állandó jelenlétére – mondta el Gyányi Eszter pszichológus.

Cynthia Nixon

A Szex és New York Mirandája öt évig házasságban élt egy férfival, két gyermeket szült neki, majd szerelembe esett egy nővel. Barátnője, Christine Marinoni 2011-ben kisfiút szült a kapcsolatukba, aki mindkettejük vezetéknevét megkapta.

Elton John

Az énekes 1976-ban ismerte be, hogy biszexuális, később, 1988-ban, hogy meleg. 2005-ben férjhez ment, szerelmével két közös gyermeket nevelnek.

Wanda Sykes

Az Anyád napja című film sztárja, Wanda 2008-ban fedte fel szexuális hovatartozását, azóta össze is házasodott barátnőjével, akivel 2006 óta vannak együtt. A pár két gyönyörű gyereket nevel együtt.

Ricky Martin

A nők egykori bálványának béranya hozta világra két fiát, Matteót és Valentinót. Egy ideig egyedül nevelte a fiait, majd 2011-ben összejött barátjával, Carlossal, akivel rá egy évre össze is házasodott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132625_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713247511
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133197_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713247511
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132131_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Megértés angyala védelmez minket április 15. és 20. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban