Celeb

Apás szülésre készül Pál Dénes

Fái

Létrehozva: 2018.07.19.

Egyre türelmetlenebbül vágyik rá, hogy karjában tarthassa kisbabáját. Beáldozta a dolgozószobáját, és tuti, hogy bent lesz a szülőszobában is.

Papíron még szűk másfél hónap van hátra addig, hogy megszülessen az énekes kislánya.

– Augusztus végére vagyunk kiírva, de nyár van, meleg, bármi megtörténhet. Lassan ráfordulunk a célegyenesre – újságolja Dénes, némi türelmetlenséggel. – Már el is kezdtük beszerezni a baba érkezéséhez szükséges holmikat. Átalakítjuk a dolgozószobát babaszobává, én a nappaliban kapok egy kis sarkot. Ketten csináljuk a párommal, illetve a nagyszülők is segítenek.

– Azon vagyunk, hogy mindennel elkészüljünk időre. A következő néhány hét a fellépések mellett ezzel telik. A párom jól van, szerencsére remekül bírja a meleget. Nagy hős. Néhány hete elmentünk kettesben kikapcsolódni, feltöltődni Horvátországba a nagy hajrá előtt.

Dénes látott már közelről csecsemőt, a nővérének ugyanis már van három gyermeke. Szerzett némi gyakorlatot a babázásban.

– Azért azzal, amit még nem tapasztaltál, próbáltál, mindenkiben van félelem. Bennünk akad némi aggodalom, izgalom, hogy milyen szülők leszünk. Ugyanakkor nagyon várjuk, szeretnénk már a kezünkben tartani, látni a kislányunkat. Azt nem tudom, hogy milyen lesz, de az biztos, már most nagyon jó. Beszélgetünk, énekelünk neki, sokat foglalkozunk vele, és ő visszajelez a hangunkra mocorgással. Kommunikálunk, és ez csodás érzés. Énekelek persze, és tetszik is neki. Átmentem a rostán, megkaptam a továbbjutáshoz az engedélyt – neveti el magát Dénes.

Voltak „babamozin” is, ami 4D-s képet alkot, kvázi térben is látni a babát.

– Nem akartuk túlzásba vinni a nézelődést, legyen meglepetés, hogy valójában milyen! – meséli lelkesen. – Apás szülés lesz, úgy tervezzük. Eddig is minden fontos pillanatnál ott voltam, és a jövőben is szeretnék. Semmiről sem akarok lemaradni! Ha csak a jelenlétemmel tudom támogatni a páromat, akkor legyek ott. És persze részese szeretnék lenni a csodának. A nevét még nem vá­lasztottuk ki. Három befutó is van, de csak akkor döntünk, ha megszületett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt