Celeb

Apagyilkos fiút szült előző életében Erdélyi Mónika

P. J.

Létrehozva: 2017.06.10.

A műsorvezető mindkét terhességénél kislányra vágyott, soha nem akart fiút. Mikor bepillantott előző életébe, megértette, miért.

Erdélyi Mónika egykori show-jában elképesztő sorsok százait tárta fel. Akkoriban talán még nem is sejtette, hogy egy napon saját régmúltjának rémségeivel is szembesülni fog. A műsorvezető a LifeTV-ben, Peller Mariann műsorában idézte fel azt a pillanatot, amikor egy törökországi nyaralás alatt, egy inga segítségével belepillantott egyik 15. századi előző életébe.

– Egyszer elkezdtem kérdezgetni az ingát arról, hogy mikor éltem, és mi volt a nevem – emlékezett vissza Mónika a műsorban. – Gondolhatod, milyen volt a nyaralás, ha ilyenekkel szórakoztam a hotelszobában. De végül- is az inga elmondta, hogyan hívtak, és, hogy az 1400-as években születtem. Az is kiderült, hogy ebben az életben azért nem született fiam, mert akkor, abban az életemben a fiam megölte a férjemet. Szeretek minden kisfiút, nagyon cukik, de én soha nem akartam fiú gyermeket. Mindkét terhességemnél kislányra vágytam – mesélte a megdöbbentő történetet a műsorvezető.

A Mónika előző létezésében megélt borzalom valóban hatással lehet jelenlegi életére is, hiszen két lánya született, igaz, más-más apától. A műsorvezető a Borsnak elárulta: sokáig nem tudta feldolgozni a szakításait, és a magánéleti gondjait igyekezett úgy megoldani, hogy saját magát kúrálta.

– Egy párkapcsolati terápiás kurzust végeztem el másfél évvel ezelőtt. Két és fél évig tartott a képzés. Az emberek életét az változtatja meg, ha megtanulnak beszélni. Ki kell beszélni a problémákat a megfelelő szakemberrel. Amerikában kicsit túlzásba viszik a dolgot, már akkor is pszichológushoz mennek az emberek, ha nem tudják eldönteni, csirke  vagy marhahúst egyenek – mondta Mónika, aki szerint Magyarországon épp az ellenkezője igaz, nálunk nem beszélnek az emberek a problémáikról.

– Mintha szégyellnivaló dolognak tartanák, ha valaki a lelki fájdalmairól vall. Ilyen szempontból mindenféleképpen változásra szorul a társadalmunk. Nekem is vannak pszichológus barátnőim, akikkel rendszeresen beszélgetek, de nem feltétlenül azért, mert az ő tanácsaikra szorulok. Én már megoldom magamnak az ilyesmit, mert elvégeztem az egyetemet, és tudom, milyen technikákat kell alkalmazni különböző bajokra. De úgy gondolom, évente egyszer mindenkinek jót tenne egy beszélgetés a mentálhigiénés állapotáról – fejtette ki a Borsnak Erdélyi Mónika.

Mire jó az inga?

A jövőbe és múltba látás egyik legősibb formája az inga használata, ami egy láncon vagy madzagon lógó tárgy. Mozgása adja meg a feltett kérdésre az „igen”, „nem”, vagy „nem tudom” választ, de fontos, hogy az alany erősen koncentráljon az őt körülvevő energiákra. Minden ingának saját gazdája van, így nem lehet továbbadni. Főképp ezoterikus boltokban lehet vásárolni, de magunknak is elkészíthetjük a varázstárgyat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713504619
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141993_auto_resized.png
metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713504619
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713504619
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713504619
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók