Celeb

Apa-fia duett: Miller Zoltán saját gyermekével lép színpadra a Houdini musicalben

Nagy Daniella

Létrehozva: 2016.11.03.

Kitartás, csodák, karrierizmus és akaraterő – ezekkel a címszavakkal lehet jellemezni a magyar származású, világhírű illuzionista, szabaduló­művész Harry Houdini életét. Bár nem sok közöset lát kettejük életében, mégis remek tapasztalatokkal gazdagodott a próbák során Miller Zoltán, aki úgy gondolja, Houdini halálát személyisége kettőssége okozta. A darab szövegírója és zeneszerzője is magyar, így a produkció lassan Hungarikum számba megy.

– Houdinihez fogható mentális energia és erő évszázadonként egyszer születik – mondta az énekes a Borsnak. – A lelki érettség magaslatán, ám az emberi fejlődés alján állt, márpedig ha ez a két dolog nincs összhangban, az előbb-utóbb az ember halálához vezet, és eb­be törik bele.

Miller Zoltán 2009 és 2011 között elvonult a művészvilágtól, úgy gondolta, vissza kell találnia önmagához. Amikor azt érezte, hogy meglelte azt a friss hitet, amiből meríthet, visszatért. A darab külön érdekessége, hogy a színész a fiával, Dáviddal lép színpadra, és bár nem szól bele gyermeke munkájába, ha a fiú igényli, készséggel segít.

– Nagyszerű érzés vele egy színpadon állni, és meglepő módon szinte természetes. Ugyanakkor megdöbbentő, hogy így eltelt az idő. Jól játszik, én pedig hagyom kibontakozni. Annak ellenére, hogy a németországi utazásom, majd a válás miatt gyermekkorában kevés időt töltöttünk együtt, nagyszerű apa–fia kapcsolat alakult ki közöttünk.

Houdini szerepében Miller néha hajmeresztő mutatványokat produkál a színpadon, például egy négyméteres medencébe ugrik bele összeláncolt kézzel. – Elképesztő élmény volt ki­próbálni, hogy megközelítőleg milyen érzés lehetett Houdininak tudatosan megtennie egy ilyen lépést. A mentális és pszichés koncentráció új szintjét ismertem meg – osztotta meg velünk érzéseit Zoltán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128357_auto_resized.jpg
origo.hu

Az újpesti legenda fia szerint egyértelmű, miért nincs helye az NB I-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713289811
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135365_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131779_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713289811
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZhURTMsf4D0fQ_dDqCpNUjCb0P_OMJz-4tCsANwUAGg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3YzEwNGVmZjRlYjQ2ODE5ZDFjMDQyZmU0NjRkY2Zl.jpg
Tünemény

„Végre eljött ez a pillanat, hogy a karunkban tarthatjuk a legkisebb fiunkat” – Szegedi Fecsóék megmutatták gyönyörű kisbabájukat – fotó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/_d9aVSFu6ZArpiKOht-87dG9ruRGPyhcM2MrlXGNTNM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q0MmMyNzM0MmI4MjQ0MzA5MWI4MzUzMjIxNDhhNmY1.jpg
szívszorító

„Törőcsik Mari pótolhatatlan” – Kálloy Molnár Péter könnyeivel küszködve emlékszik a 3 éve elhunyt színésznőre