Celeb

Anyja szerint Pumped Gabo és Ági nem marad együtt sokáig

Bors

Létrehozva: 2017.03.30.

Noha kedveli a lányt, Zsuzsanna nem bízik benne, hogy túl sokáig együttmaradna a realityhős páros. Arról nem is beszélve: nem Ági lesz unokái édesanyja. Mondjuk a Pumpedék adásait mi sem tennénk be egy családi albumba - lenne mit magyarázni a gyerekeknek...

Édesanyjuk egyedül nevelte Gabót és 16 hónappal fiatalabb húgát, miután apjuk egy másik nő miatt elhagyta a családot. Akkoriban sokat nélkülöztek, és az asszony mostanában is kioktatja fiát, ha szerinte értelmetlen költekezést tapasztal - írja a Story magazin. "Hiába mondom, hogy spóroljon, mert nem biztos, hogy mindig fut majd a szekér. Csak néha fogadja meg a tanácsomat, de sebaj, fiatal, szerezzen tapasztalatokat, tanuljon a hibáiból!"

Zsuzsa - mint arról korábban beszámoltunk - nem igazán elégedett azzal, amit fia mutat magáról a Pumpedék című valóságshow-ban, és bizony úgy érzi, Ági sem lesz örökké Gabo mellett. "Szerintem öt év múlva már nem lesznek együtt, és bár kedvelem Ágit, nem őt képzelem el az unokáim édesanyjának."

Az asszony egyébként egy kulisszatitkot is elárult a 2015-ös Balaton Soundon felfedezett srác mémmé lett táncáról a magazinnak: "Azt a táncot hónapokig gyakorolta a tükör előtt!"

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713554710
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137327_auto_resized.jpg
life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713554710
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713554710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713554710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt