Celeb

Andy Vajna lemarad az Oscar-gáláról

Bors

Létrehozva: 2016.02.14.

A 71 éves filmügyi kormánybiztos annyit dolgozik, mint egy harmincéves, de ezzel nem tudja becsapni a szervezetét. Viszont elbukhat egy jó kis Oscar-gálát.

Még mindig nem vehetjük biztosra, hogy ott lesz a 88. Oscar-díj-gálán Andrew G. Vajna, a magyar filmszakma megújításáért felelős kormánybiztos. A díjátadó ceremóniát február 28-án rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban Los Angelesben. Azért különösen fontos ez nekünk, mert a Saul fia esélyes a győzelemre.

Információnk szerint Andy Vajna egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy kitegye magát a fárasztó rendezvénynek. – A gála csak a tévéből tűnik könnyed, csillogó mókának – meséli a témában jártas informátorunk. – Onnantól, hogy a hírességek kiszállnak a limuzinból, egy hosszú, vörös szőnyegen vonulnak végig, majd megküzdenek egy jelentős lépcsősorral. Aztán végigülik a sokórás rendezvényt, ahonnan nem igazán lehet kimászkálni, lévén, hogy élő adásról beszélünk. Ez kemény, és nem csak a szűk ruhák és tűsarkú cipők miatt.

– Ez komoly fizikai megpróbáltatás egy 71 éves férfinak, akinek rosszalkodik az egészsége, rendszeres orvosi kezelés alatt áll. Jól ismerem, tudom, milyen nyughatatlan természet, de ami nem megy, az nem megy. Most valóban jól van Andy, de mivel nem tartja be folyamatosan a cukrosoknak előírt diétát és nem pihen, a lába nem gyógyul rendesen. Nem hiszem, hogy ebben a pár napban helyre lehetne hozni, amit hosszú hónapok alatt elrontott.

Arra azért van esély, hogy a filmügyi kormánybiztos elmenjen Los Angelesbe, ha a gálát nem is üli végig. Az utazás neki nem olyan fárasztó, hiszen magángéppel szokott Amerikába repülni. Még az is lehet, hogy a gála utáni partin részt vesz.

– Valószínű, ha meglesz a meghívó, akkor a felesége, Vajna Tímea megy el helyette. Vagy a filmalap főnöke, Havas Ágnes, Vajna tanácsadója lesz ott a Saul csapatával. Vagy mindketten! Ha már a Magyar Nemzeti Filmalap a Saul fia leforgatásához és utómunkálataihoz összesen háromszáztízmillió-hatszázezer forinttal járult hozzá, valakinek onnan is el kellene mennie.

Hogy végül ki fogja végignézni élőben azt, ahogy a Saul fia reményeink szerint elhozza a legjobb külföldi filmért járó aranyszobrot, ma még senki sem tudja.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697418
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697418
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...