Celeb

Andy barátja lehet Vajna Timi új párja

K. K.

Létrehozva: 2019.08.07.

Már nem sokáig marad egyedül a megözvegyült Vajna Tímea. Legalábbis ezt állítja a jósnő.

Forrás: Dombóvári Tamás

A filmügyi kormánybiztos váratlan halála óta teljesen kilátástalan az élete Vajna Timinek, akit nemcsak érzelmileg, ha­nem anyagilag is igencsak meg­viselt a producer el­vesz­tése. 

Az özvegy a Tények Plusznak nemrégiben adott felkavaró interjújában azt mondta: szerinte őt már soha, senki nem fogja úgy szeretni, mint elhunyt férje, akivel idén februárra ütemezték a gyermekvállalást.

Noha Timi egyelőre nehezen boldogul Andy nélkül, az általunk megkérdezett jövendőmondó – aki egyébként maga is jósolt anno az özvegynek –, azt állítja: egyáltalán nem olyan kilátástalan az élete, mint ahogy gondolja.

– Úgy látom, hogy Tímeának nem olyan kétségbeejtő a helyzete, ahogyan ő azt most megéli. A hirtelen rázúduló magánytól nyilvánvalóan mindent borúsabban lát, de hamarosan minden jóra fordul, és a szerelem is rátalál – kezdi lapunknak Gazsi Gizella jósnő, aki állítja: az özvegy Amerikában fog új életet kezdeni, és családot alapítani.
– Itthon senkivel sem fog komoly kapcsolatot kialakítani. Nem úgy, mint a tengerentúlon – magyarázza a látó, aki szerint nem is akárki lesz Andy Vajna utódja.

– A néhai kormánybiztos jó barátjával fog összejönni Tímea, akit anno a férje mutatott be neki. A férfi egy feltörekvő színész, aki majd a tenyerén fogja hordozni. 

Vajna Timi szomorúan és kétkedve fogadta a jósnő szavait, de ezzel együtt hisz abban, hogy vannak, akik látják a jövőt. Volt egy barátja például, aki őt is tanította annak idején.

– Ebben a pillanatban el sem tudom képzelni, hogy bárki felé nyissak, idő kell - kezdte a Borsnak, Vajna Tímea - Színészhez pedig biztosan nem mennék feleségül. Furcsa, hogy azt mondja a jósnő, hogy Andy baráti köréből ismerem meg a jövendőbelimet, neki nem sok fiatal színész vagy producer ismerőse volt, szinte csak hetven felettiek. De ettől függetlenül lehet, hogy Andy filmes köréből ismerem meg, vagy valamelyik barátján keresztül lesz ott egy rendezvényen az, akiről a jósnő beszél. … - magyarázta Tímea majd így folytatta: - Mindezzel együtt kíváncsivá tett Gizi, jó lenne tudni, hogy mit hoz a jövő. Egyébként, én is érzem, hogy nagy változás jön az életembe. Lehet, hogy Andy küldi nekem azt a férfit. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713498912
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140754_auto_resized.jpg
life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713498912
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713498912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713498912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók