Andor Éva: Terápia számomra az éneklés

Közel tíz éve híradós képernyős, mégis alig tudnak valamit önről az emberek. Milyennek látja magát?

Egy nyitott, érzékeny, kommunikatív és extrovertált embernek látom magam, könnyen tudok kapcsolatokat teremteni. Sajnos valóban nem sokat látnak Andor Évából a műfaji adottságok miatt. Régebben az érzékenységem miatt adódtak gondok, de mára megtanultam kezelni. Ez a tulajdonság kapóra is jön, mert nem lehet minden hírt ugyanúgy elmondani, nem vagyunk színészek, magunkon kell átereszteni. Akkor tudok lekötni egy nézőt, ha azt látja, véresen komolyan veszem a munkám.

Sokan karrieristának tartják.

Szerintem ezt minden sikeres nő megkapja. Akik ezt mondják rólam, nem ismernek, nem tudják, mi fontos nekem még az életben. Ha az, hogy valaki maximalista, és minden pillanatban a legjobbat akarja kihozni magából, azt jelenti, hogy karrierista, akkor az vagyok! (nevet) 

Nemrég izomszakadása volt. Botorkál még?

Szerencsére már jobb a lábam, de az egész nyaramat tönkretette. Rengeteget sportolok, mégsem ekkor történt a baj, hanem a sarki közértbe menet. A vádlimban éreztem furcsaságot, majd elöntötte a forróság. Részleges izomszakadás volt. Ennek köszönhetően jöttem rá arra, hogy lassítanom kell, mert túlhajtottam magam, ezer fokon égtem. 

Sikerült? 

Őszintén? Nem igazán! (nevet) Bár sokkal több olyan elfoglaltságom van, ami örömöt szerez. 

Mint például?

Többet járok énekelni. Kevesen tudják rólam, hogy ez a hobbim. Ma­gán­órákra járok. Számomra ez a gyönyörűség, és élvezem, hogy igazi koncentrációt igénylő fizikai munka, mert megköveteli, hogy az ember egész teste részt vegyen benne. És ott van a lelki oldala is. Megmutatja, lelkileg hogy vagyok, ez egy kíméletlen őszinteségterápia nekem. Énekórán nem tudok hazudni magamnak, mert ha nincs rendben a lelkem, elcsuklik a hangom, és a testem sem úgy működik ahogyan kéne. 

A legutóbbi énekórán milyen volt a hangja?

Kifogástalan! (nevet) Mostanában jól van a lelkem. Ha valami mégsem stimmelne, azt csak a tél okozza. 

Ezek szerint a magánélete is kerek. 

Így van!

Másfél éve költözött össze a párjával. Milyen az együttélés?

Jobb, mint amire számítottam. Körülbelül tíz éve voltunk együtt, amikor a közös otthonunkba beköltöztünk. Ez lesz ott a második karácsonyunk. Ő az első férfi, akivel összeköltöztem. 

Későn érő típusnak tartja magát?

Nem függ össze ezzel. Nekem nem kis idő kell ahhoz, hogy valakit száz százalékban beengedjek az életembe, és meghozzam a döntést, hogy közösen folytatjuk tovább. Korábban voltak hosszabb kapcsola­taim, de sosem jutottam el a költözésig, mert úgy voltam vele, hogy akárhogy is, de az én laká­som, az én otthonom, nekem fontos volt az a „kuckó”. Nem tartom ezt a hozzáállást éretlennek. Én inkább azt tartom éretlenségnek, amikor pár hét ismeretség után összeköltözik két ember. Közben meg azt mondom, miért ne? Mindenki csinálja az életét úgy, ahogyan neki jó. Én ettől szenvednék. 

Belakták már a közös otthonukat?

Még mindig alakul, mert nem egy kész, berendezett lakásba költöztünk. Függönyöm például még nincs, de már megvettem! Csak arra vár, hogy megvarrjam. 

Hogy megvarrja?

Igen! Tudok varrni, komplett ruhákat is. A nyolcvanas évek elején, amikor kicsi voltam, a Skála áruházak idején, ha valaki igényes ruhát akart, vagy sokat fizetett érte, vagy megvarrta, amit szeretett volna. Mi megvarrtuk. A nagymamámtól sokat tanultam, évente egy ruhát még most is varrok magamnak. Például, miért vennék meg magamnak egy sima A-vonalú szoknyát tizenötezer forintért, ha nettó másfél óra alatt potom összegből megvarrom magam­nak?