Celeb

Aluljáróban akciózott Pásztor Anna

Nagy Daniella

Létrehozva: 2017.12.20.

Az Anna & the Barbies énekesnőjének fontos a világ szépítése, még a szülinapi ajándékait is szétosztja egy budapesti metróaluljáróban, ha ezzel másoknak örömet szerezhet.

Forrás: Csányi Kriszta

Pásztor Annát imádja a közönsége, szeretik őt mindenféle földi jóval megajándékozni. Bár az énekesnő hálás a rajongói szeretetéért, most mégis túladott a tőlük kapott szülinapi ajándé­kokon, idegen emberek mosolyára cserél­te be őket.

– Ez a jótékonysági akció egy kis szelete egy nagy volumenű dolognak, aminek az a neve, hogy World up, tehát „világ föl”, a célja pedig a világ szépítése, följavítása – mondta a Borsnak Anna, aki tegnap reggel hétkor három láda édességet osztogatott szét a rajongóival karöltve a budapesti metróból kifelé tartó fáradt emberek között. – Készül egy telefonos applikáció is azoknak az emberek­nek, akik szeretnék a világot szépíteni. Lefotózzák, levideózzák vagy valamilyen formában megörökítik a jótettüket, legyen az bármi, a környezetvédelemtől kezdve az egymás jókedvre derítéséig, majd feltöltik az applikációba, és a virtuális földgolyó azon része kivilágít. Így együtt építhetjük a Földet.

A csokiosztás Anna világszépítő ötletének egy tesztalkalma, amire azokat az édességeket vitte magával, amiket a születésnapjára kapott a rajongóitól, ennek persze nem hálátlanság az oka.

– Rengeteg csokit és édességet kapok a közönségtől, amit nagyon köszönök, de néha úgy érzem, hogy mindez nem csak nekem szól. Szól a technikai személyzetnek, a zenekarnak, a környezetünknek, az elmúlt éveknek, stb. Már többször mondtam a srácoknak, hogy ne nekem hozzák az ajándékokat, hanem inkább adják a világnak, de ezt nem lehet ellenőrizni. Azt találtam ki, hogy a szülinapomra, amire pláne egy zsák cuccot szoktam kapni, semmit nem fogadok el. Nem azért, mert bunkó vagyok, hanem azért, mert a szüli­napom egybeesett az egyik koncertünkkel, és azt szerettem volna, hogy inkább mindenki hozzon magával egy szem szaloncukrot, egy csokit vagy bármit. Ez meg is történt, összegyűjtöttük, és azzal mentünk ki az utcára, hogy megédesítsük azoknak az embe­reknek a reggelét, akik nap mint nap húzzák az igát és szolgálják a társadalmat – osztotta meg gondolatait lapunkkal Pásztor Anna.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora