Celeb

Álnéven verte át Szűcs Judithot Szikora Robi

Bors

Létrehozva: 2020.10.06.

Szikora Robi a vírus miatt heteken át nem hagyta el otthonát, relikviái között kutakodott, többek között egy rádiófelvételre bukkant, amelyből kiderül, mi vezetett a Hungáriából való távozásához – írja a Ripost.

Annyit lehet tudni, hogy Szikora a zenekarvezető tiltása ellenére dalokat írt Szűcs Judith­nak, és tette mindezt Bob Lenky álnéven.

A botrány után az énekesnő Friderikusz Sándornak nyilatkozott egy rádióműsorban, ezt tette most közzé Szikora.

„Az NSZK-ban jártam egy stúdióban, ahol a negyedik kislemezemet készítettem. Miután elkészült, kaptam egy mintapéldányt, amit végül ottfelejtettem egy taxiban. Nem sokkal később jött egy telefon New Yorkból. Egy bizonyos Bob Lenky hívott, de csak annyit értettem, hogy szeretne nekem dalt írni, mert ő találta meg a lemezt, amit meghallgatott” – kezdte Friderikusz műsorában Szűcs Judith. Hozzátette, már készült a stúdióba, amikor megtudta, hogy Bob Lenky nem is létezik.

„Ott volt Robi, aki vállalta, hogy segít a stúdiómunkában. Nem értettem, miért, de végül bevallotta a bűnét. Nem haragudtam rá, bár bevallom, meglepett. A végén nevettem az egészen. Nem érzem magam vesztesnek, hiszen a számok jók” – idézi a Ripost az énekesnőt.

Egy John nevű barátom éppen itt volt, és tőle kérdeztem, milyen nevet használjak. Ő mondta, hogy játsszunk a nevemmel. A Lenky azt jelenti, szikár. Így akartam lemérni, hogy mennyivel ér többet a zene, ha amerikainak gondolják – mondta álnevéről Szikora.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...