Celeb

Álnéven hívta randira szerelmét Peller Anna

A. T.

Létrehozva: 2015.02.21.

Elváltoztatott hangon, álnéven hívogatta azt a fiút, akit tiniként kiszemelt magának. Az időközben háromgyerekes családapává érett kamaszsrác is csak most tudja meg, hogy az egykor túlsúlyos, pattanásos bőrű kislány szívesen vette volna udvarlását.

Peller Anna ma már az Operettszínház sztárja, akinek lábai előtt férfiak tucatjai hevernek, de ő észre sem veszi őket, mióta rátalált férjére, Miklósra vagy ahogy ő nevezi, Mikikére.

Közel húsz évvel ezelőtt azonban még nem volt ilyen népszerű a srácok között, és duci, pattanásos tiniként küzdött, hogy gimnáziumi hercege felfigyeljen rá. Szerelemben és háborúban mindent szabad, tartja a mondás, így Anna sem ült babérjain, ha Balázs szívének meghódításáról volt szó.  

– Elváltoztatott hangon felhívtam telefonon a fiút, és csak később döbbentem rá, hogy valószínűleg kijelezte a készülék a számunkat. Katiként mutatkoztam be, és mintha jó barátok lennénk, érdeklődtem, ott lesz-e hét végén a diszkóban. Nagyon szerettem volna találkozni vele – vallja be nevetve eddig rejtegetett titkát Anna.

– Azt hittem jól csinálom, de nagyon furcsán nézett rám a történtek után, noha soha egy szót sem szólt a telefonról. Igazából a mai napig nem tudom, hogy tudja-e: én voltam Kata. Ha nem, akkor most elárulom.
Balázs egyébként elment abba az ominózus hét végi buliba, de nem Anna, hanem annak testvére, a szintén telt kamasz, Mariann keltette fel az érdeklődését.

– A sors fintora, hogy a húgomnak nem kellett a srác. Ma már jót nevetek az egészen, és a közösségi oldalon tartom is a kapcsolatot Balázzsal, aki azóta három gyerek édesapja. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713532810
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713532810
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144127_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ennyi volt, börtönbe mennek a korrupt boncmesterek, akiket temetkezési vállalkozók vesztegettek meg + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713532810
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713532810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”