Celeb

Álljunk meg egy szóra! Vágó csak egyszer vitázott Grétsyvel

Bors

Létrehozva: 2017.07.16.

Kisikoljon, ne csukoljon, nem visszaváltható vagy nem váltható vissza, viszontlátásra, netán a viszontlátásra? Bizony, nem egyszerű az édes anyanyelvünket helyesen használni. 2017-ben már korántsem olyan sokakat foglalkoztató közügy a nyelvművelés, mint húsz-harminc évvel ezelőtt volt. Hol vannak már azok az idők, amikor Grétsy László nyelvész és Vágó István televíziós műsorvezető tanította a nézőket a helyes magyar nyelvhasználatra, mutatták be egy-egy szó, kifejezés helyesírását, használatát eredetét az Álljunk meg egy szóra! című tévéműsorban? 

A Magyar Televízió az 1980-as években indította útjára a több száz adást megélt nyelvhelyességi műsort, de az első és utolsó adásra nem találtunk pontos időpontot a neten, a konkrét dátumra pedig a műsor házigazdája, Vágó István sem emlékszik. Emlékei szerint talán a köztévétől való 1996-os elbocsátása vetett véget a legendás nyelvművelő műsornak, amelynek utolsó adása egy évvel később került képernyőre.  

A másik nagy szenvedély

Kevesen tudják, hogy a ma 85 éves Grétsy László eredetileg profi sakkozónak készült. Középiskolásként ez volt a legfőbb ambíciója, de egy idő után belátta, hogy ahhoz nem elég jó, hogy a legnagyobbak közé emelkedhessen. A fekete-fehér sport iránti rajongása azonban végigkísérte az életét, otthonában mindig lejátszotta a nemzetközi nagymesterek küzdel­meit, és egy sakkautomatával is rendszeresen összemérte a tudását.

– Készítettem egy kétórás, vegyes műsort, amelyben volt vetélkedő, drámai jelenet és nyelvhelyességi rovat. Egészében soha nem került adásba, részleteiben azonban igen. A rovat kinőtte magát. A tanár urat már ismertem, én kértem fel erre a feladatra. A műsor címe is az ő ötlete volt. Heti tíz perc adásidőt kaptunk, és általában két nap alatt hat adást rögzítettünk – nosztalgiázik velünk Vágó István. – Az én feladatom volt, hogy a hozzánk érkező rengeteg levélből kiválasszam azokat, amelyekkel foglalkozunk és nyelvi fordulatokkal egymáshoz kössem őket.

A nézők leveleit az évek során több ismert színész olvasta fel, például Heller Tamás, Szuhay Balázs, Kisfalussy Bálint vagy épp Csernák János.

A műsorban Grétsy és Vágó nem csak a stúdióban ült, hanem az utcákat járva is kutatta az esetleges nyelvi anomá­liákat. 

– Céduláztunk a tanár úrral. Mindent, amit láttunk felírtunk, és menetrendet készítettünk, hogyan tudjuk feldolgozni őket az adásokban.

Az is kiderült, milyen viszonyt ápolt és ápol jelenleg egymással Grétsy és Vágó.

– Magánemberként nem jártunk össze, de jóban voltunk egymással. Egy nagy vitánkra azért em­lékszem, de már az is a műsor meg­szűnése után volt. A tanár úr szorgalmazta, hogy tegyék kötelezővé az üzleteknek a magyar feliratot, később a nyelvtörvény a parlament elé került, ahol azt meg is szavazták. Én azt az álláspontot képviseltem, hogy ezt a piaci szereplőknek kell eldönteniük – mesélte Vágó. – Most nem tartjuk a kapcsolatot, de hiányzik a társasága.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel