Celeb

Áll a bál - Kiskorú lány hozta haza Amerikából a 6 éves Natit

Bors

Létrehozva: 2020.01.08.

Már a közös gyermekük, Nati Amerikába utazása előtt is parázs vita folyt a szülők közt, és a jelek sze­rint Berki fel is rúgta a korábban kötött egyezségüket.

Forrás: TV2

Felháborodott posztban kelt ki Berki Krisztián ellen Hódi Pamela. Pamela ugyanis azt állítja, hogy a közös gyermekük, Natika kapcsán korábban kötött egyezségüket felrúgva végül a kislány nem úgy érkezett vissza az Egyesült Államokból Magyarországra, mint ahogy abban hivatalosan megállapodtak.

2020-ban pontot kell tennem a kislányommal kapcsolatos dolgokra… hiába az 50–50%-os felügyelet, szinte semmiben nem egyeznek a nézeteink! – írta Pamela, majd pontosan ki is fejtette, mire gondolt.

– Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy a megállapodásunk szerint édesapja haza hozza Amerikából Natit, amit szerződésbe is foglaltunk és közjegyző is aláírt, ez azonban nem teljesült!

Ez azért kellett, mert első körben fizetett stewardessel, majd egy kiskorúval, Mazsi húgával szerették volna hazaküldeni Natit, amiket nem engedélyeztem! (…) Kértem, hiteles iratokkal magyarázzák meg, mutassanak bármit, ami bizonyítja, hogy nem tud hazarepülni a lányommal, nem küldték el sajnos!

Végül más választásom nem maradt, vagy kint marad a lányom még kb. két hetet vagy hazajön Mazsi húgával!

Utóbbit választottam, mert hiányoztunk egymásnak és mivel a csekkolás előtt 10 perccel ért az információ, és órák választottak el egymástól! – közölte a felháborodott anyuka, aki a korábban kizárólag az általa és Berki által aláírt szerződésnek köszönhetően engedte el kislányát édesapjával a napfényes Floridába, ahol a gyerek két hét alatt nem csak tengert, de az orlandói Disneyworldöt is láthatta.

A Bors úgy tudja, Nati amerikai utazásával kapcsolatban végig Berki felesége, Mazsi egyeztetett az anyukával, aki többször is határozottan nemet mondott arra az ötletre, hogy a hatéves Nati Mazsi húgával utazzon haza.

Talán azért, mert a lány csak tizenhét éves. Hódi Pamelát kerestük, de az üggyel kapcsolatban egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713421815
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136372_auto_resized.jpg
life.hu

Ennek a 4 csillagjegynek szerelmet hoznak a következő hetek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129048_auto_resized.png
hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713421815
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713421815
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713421815
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713421815
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére