Celeb

Alföldi Róbertnek alig lesz ideje a mentoráltjaira

K. B. V.

Létrehozva: 2014.10.20.

Nagy feladatot kapott az X-Faktortól Alföldi Róbert. Négy versenyzője küzdhet a végső győzelemért, ő viszont hétfőn intenzív próbafolyamatba kezd. Ám a fiúk így is maximálisan bíznak benne.

Ami áldás, az egyben átok is most Alföldi Róbert számára. Benji személyében az ő tiszta lapos versenyzője jutott tovább az első élő show-ba, s már azon is túl, a másodikra készülhet. Benjivel együtt tehát négy fiúról kell gondoskodnia, felkészítenie őket hétről hétre, ám közben a színész-rendező máshol is keményen dolgozik.

Hétfőn már a Vígszínházban van jelenése, ahol megkezdődnek William Shakespeare Julius Caesar című művéből készült darab próbái, amelyet Alföldi rendez. A bemutató december 6-án lesz, ami nincs is olyan messze, így mindenki számára intenzív lesz a színházi próbafolyamat.

Egy-egy próba akár naponta sok órán át is eltarthat, kérdés, hogy mindemellett Alföldinek mennyi ideje marad mentoráltjaira. A színész ráadásul sosem titkolta, inkább versenyzői személyiségével, mintsem hangjával akar foglalkozni, azért is választotta a fiúk kategóriáját. A mentorkodás pedig nem a ráfordított idô mennyiségérôl, hanem intenzitásáról szól. Alföldi nagyon örül, hogy négy versenyzője is van az X-Faktorban.

- Jól döntöttem a Mentorházban, Benji akkor még nem volt kész, azóta kinyílt, s végre elhitte, hogy itt van – kezdte Alföldi. – A lányok kategóriáját tavaly kaptam, idén éppen ezért nem akartam ôket választani. Az együttesekkel nekem még nagyon nehéz lenne, a 25 év felettieknek pedig túl kiforrott a személyisége. Úgy éreztem, a fiúknak tudok a legtöbbet segíteni mentorként, hogy a személyiségük kibontakozzon – folytatta a mentor, aki hozzátette: egyáltalán nem tyúkapó típus.

- A mentoráltjaimtól kölcsönösen tanulunk egymástól, ők egy másik világ számomra, sokszor a számokat sem ismerem, amiket énekelnek. De pont ezért tudok rájuk, a személyiségükre és nem a dalukra jobban figyelni. Nagyon érdekes számomra, ahogy huszonéves emberek gondolkodnak az életről – árulta el Alföldi, aki talán épp az időszűke miatt még az élő show előtt elvitte vacsorázni mentoráltjait.

– Az a vacsora egy fesztelen beszélgetés volt, ahol jobban megismerhettük egymást, és a munkán kívül végre másról is eshetett szó – mesélte lapunknak Nagy Ricsi, aki azt is elárulta, hogy Alföldi nincs egész nap velük, ám ez őket egyáltalán nem zavarja.

– Alföldi mindig pontosan és érthetően megmondja, hogy mit szeretne látni, szerinte mi a jó és mi nem. Nem kertel, ha valami rossz, akkor azt is a tudtunkra adja. Így pedig akár fél óra alatt is annyit lehet tanulni tőle, mint mástól napok alatt – folytatta az énekes. 

Négy kieső az első adásban

Sem izgalmaktól, sem bakiktól nem volt mentes az X-Faktor idei első élő show-ja. A tiszta laposok közül Krizsma Gwendolin, a Rosewood és Horváth Krisztián is elbúcsúzott a versenytől, a nézők pedig a Pálinka Republikot küldték haza.

Jakab-Péter Izabella előadása közben a technika rendetlenkedett. Nem nyílt ki ugyanis az a fal, amin keresztül a színpadra léphetett volna. – Először megijedtem, nem tudtam, mi történik. De olyan gyorsan fogott meg valaki és lökött be a színpadra oldalról, hogy aztán nem volt időm gondolkodni. Az első hangok emiatt voltak bizonytalanok – mondta Bella, akit a mentorok is megdicsértek a profizmusáért. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083757_auto_resized.png
origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707914
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707914
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085489_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek sok pénzt hoz a tavasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel