Alekosz és Betty hármasban is szereti

Túl van rajta és imádja a hármas szexet Nagy Alekosz. A görög azt is elmondta, miért támadhatatlan ő ezért, és hogyan szerepelhet egy fotón az összes volt barátnője.
Túl van rajta és imádja a hármas szexet Nagy Alekosz. A görög azt is elmondta, miért támadhatatlan ő ezért, és hogyan szerepelhet egy fotón az összes volt barátnője.

Íme Alekosz utolsó három barátnője – ezt a címet adhatnánk annak a fényképnek, amelyet az Édes élet sztárja a napokban megosztott az interneten. Megkeresésünkre azonban nemcsak a kép eredetéről beszélt, belement abba is, melyik nő mit adott neki, és melyik kapcsolata miért ment tönkre.

– A fénykép szilveszterkor készült: az elmúlt tizenhat évemet meghatározó nőkkel léptem át az új évbe – magyarázta, majd egy gyors leltárba is kezdett. – Mónikát 2000. március 6-án, az érdi művelődési ház pincéjében található konditeremben ismertem meg. Ő vette el az ártatlanságomat is. A kapcsolatunkat azonban nem tudtuk úgy működtetni, mint a felnőttek, megfojtottam a féltékenységemmel. Két évig tartott. 2005. október 1-jén, az öcsém szülinapján, a házunk aljában lévő kocsmában ismertem meg Tündét. Akkor szakítottam vele, amikor beköltöztem a VV-be. Na­gyobb nyugalmat, biztonságot senki nem adott nekem, mint ő. Akkor ért véget a dolog, amikor megbolondultam, és úgy éreztem, más nőkkel is le kell feküdnöm. Nagyon sokszor megcsaltam pofátlan módon.

A ValóVilág után napokkal ismerte meg Bettyt, de álmában sem hitte volna, hogy ebből szerelem lesz. Pedig, mint mondja, ez bizony az.

– Ő maga a szépség! Ilyen szép lánnyal még sosem voltam. És azt sem gondoltam, hogy egy ilyen szép lányba bele lehet szeretni. Betty bebizonyította, hogy igenis, bele lehet – magyarázta, majd kérdésünkre nem tagadta, az érzelmek és a testiség nála két külön dolog. – Volt alkalmam kipróbálni a hármas szexet. Betty volt az egyik és egy civil lány a másik. Remélem, lesz is még alkalmam. Akit szeretünk, arra ne izguljunk rá, akire ráizgultunk, ne szeressük meg – ez a mottóm. A harmadik fél azonban férfi nem lehet! Ha két nő mint két cica csónakázik egymással, az nagyon szép. De azért két férfi…!? Ne lábatlankodjon ott nekem senki – magyarázta Alekosz, aki szerint párját, Bettyt talán ma is rá tudná beszélni arra, hogy egy másik lányt is ágyba vigyenek.