Alekosz bukta a lakását és még fizethet is

Vissza kell adnia nyereménylakását VV Alekosznak. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis 2017. február 14-én helyben hagyta az elsőfokú bíróság egy évvel ezelőtti ítéletét. A másodfokú bíróság döntése szerint a szerződést megszegő Alekosz teljes egészében elveszti lakásának tulajdonjogát, és az az RTL-hez visszakerül.

Az érdi biztonsági őr, Nagy Alekosz 2011. május 8-án nyerte meg a Való Világ 4-et. Szinte azonnal a show fináléja után kezdődött Alekosz társkereső műsora, a Szerelem a legfölsőbb szinteken. Azt a műsort Veronika nyerte meg, ő lett a görög származású férfi párja. Együtt utaztak el a görögországi Kos szigetére.

Vissza kell adnia a nyereménylakást

Alekosz június elején vette át nyereménylakása kulcsait – ezeket most vissza kell adnia a RTL televíziónak. Az ingatlan Budapest VIII. kerületében található, 51 négyzetméter alapterületű és 65 négyzetméteres terasz tartozik hozzá. Az ok: Nagy Alekosz 2011 őszén követett el szerződésszegést azzal, hogy elhagyta anyacsatornáját, és a konkurens tévécsatorna műsorában vállalt szerepet.

Az RTL 2012 januárjában perelte be, ennek az eljárásnak lett most vége, öt évnyi pereskedés után. A döntés azért fontos, mert kimondja: senki sem szeghet szerződést következmények nélkül – ezért vették el Nagy Alekosztól a lakása tulajdonjogát. Az alperesnek további 1,2 millió perköltséget kell megfizetnie. Ha ennek nem tesz eleget, akkor a végrehajtó kopogtat majd az ajtaján.