Celeb

Al Pacino 77 évesen is markolja a mellet

K. Á.

Létrehozva: 2017.04.28.

Forrás: Reddot

Szó szerint nem tudja levenni a kezét szépséges kedveséről Al Pacino. Az Oscar-díjas színész és az argentin színésznő, Lucila Sola egy mexikói üdülőhelyen ünnepli a Keresztapa sztárjának 77. születésnapját, ahol persze szakítottak időt a strandolásra is. Lucila 39 évvel fiatalabb Pacinónál, akit szemmel láthatóan lenyűgöz kedvese fehér bikinis, tökéletes teste.

Al és Lucila 2009-ben jöttek össze egy partin. Nyolc éve élnek együtt, bár 2015-ben felreppent a hír, hogy Lucila kiadta az idősödő sztár útját. Ezt akkor nem erősítették meg, igaz, nem is mutatkoztak együtt egy egész éven át, míg aztán tavaly nyáron lesifotósok rajta nem kapták őket egy romantikus vacsorán Los Angelesben. Azóta már többször mutatkoztak együtt. Pacino nem szívesen nyilatkozik kapcsolatukról.

A mexikói fotók azonban most önmagukért beszélnek, az önfeledten fürdőző, a vízben ölelkező és csókolózó pár között nyilvánvalóan tökéletes az összhang. Al Pacino soha nem nősült meg, de két asszonytól összesen három gyermeke született. Lucila volt férjnél, Massimo Morrone színésztől egy lánya született, de 2006-ban, kilenc év házasság után elváltak.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...