Celeb

Agysebésznek készült Luxus Vivi

K. Sz.

Létrehozva: 2019.02.07.

A Luxusfeleség az életmentő műtétek helyett választotta a sportolói pályafutást. Pedig de nagyon szeretett volna másokon segíteni!

Forrás: Végh István

Gyerekkori vágyairól vallott Luxus Vivi. A Viasat 3 Feleségek luxuskivitelben című műsorának szereplőjeként ismerte meg egy egész ország, de követői és rajongói elismert sportolóként is ismerik. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy Vivi gyerekként nem ezen a pályán akart bizonyítani.

– Igazából én agysebész vagy szívsebész szerettem volna lenni, de mivel az atlétikában igazán sikeres voltam, ezért maradtam azon a pályán – osztotta meg az Instagram-oldalán Vivi, akit a Bors is megkeresett a témával kapcsolatban.

– Nem tudom, honnan jött a gondolat, nekem valahogy kisgyerekként annyira evidens volt, hogy olyan szakmát szeretnék, amiben segíthetek másokon. Otthon sokat játszottam a saját tárgyaimmal, eszközeimmel, legtöbbször orvososat. Tízéves koromban azonban bejött az életembe a sport, és végül ebben találtam meg a számításaimat. Remélem, a kislányom, Ariana is komolyabban elkezd érdeklődni a sportolás iránt, egyelőre a csajosabb dolgok kötik le, mint a sminkek és ruhák, meg persze a kistesója, Edward – mesélte a luxusfeleség.  

Stathammel cserélne testet

Vivi aktív médiajelenléte mellett folyamatosan keresi a lehetőségeket, hiszen szeretné még magát kipróbálni pár dologban.

– Jason Stathammel szívesen testet cserélnék. Nagyon szerepelnék én is ilyen akciós filmekben, ahol lövöldöznek, meg minden. Az idei évemet az angoltudásom fejlesztésére is fordítom, ugyanis sosem tanultam, csak annyit beszélek, ami innen-onnan rám ragadt. Filmes felkérést eddig csak egyszer kaptam egy nemzetközi horrorfilmben, ám nem vállaltam el: az Instagramon találtak meg, így annyira komolytalannak tűnt, hogy nem mertem elvállalni. Később kiderült, hogy az ajánlat valós volt és a film elkészült – mesélte Vivi. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713598812
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713598812
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713598812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713598812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában