Aggasztó Kocsis Zoltán állapota

Aggasztó Kocsis Zoltán állapota

művész
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 19. 05:20
Barátai, kollégái aggódnak Kocsis Zoltánért. Négy éve súlyos aortarepedés után szívműtéten esett át a karmester, most mégsem a mellkasában keletkezett újabb zűr.
Bors

Négy éve az életéért küzdöttek az orvosok, és most ismét aggodalomra ad okot Kocsis Zoltán állapota. A világhírű karmester, zongoraművész a korábbi szívműtét után nagy erőkkel vetette bele magát a munkába. Hétfőn azonban napvilágot látott egy közlemény: a mesternek minden koncertjét le kellett mondania.

Néhány hónapon át szigorú pihenés­re és teljes nyugalomra van szüksége. Sokan egyből a korábbi, veszélyes szívproblémák kiújulására gondoltak, ám lapunk megtudta: valami másról lehet szó. Még akár az is elképzelhető, hogy akár a korábbinál is súlyosabb a baj. Bár szívével a műtét óta is rendszeres kontrollra jár, a vizsgálatok értelemszerűen csak a mellkasára és vérvételre korlátozódtak. Így viszont mostani betegségére az optimálisnál később derült fény, orvosi be­avatkozásra is szükség volt.

Mostani állapotán egyelőre tényleg csak a pihenés, a nyugalom, a türelem, a gyógyszerezés és az orvosi megfigyelés segíthet. Kocsis és a Nemzeti Filharmonikusok egyébként szombaton indultak volna egy 18 napos, tízállomásos, Japánt és Kínát érintő turnéra. Bukta Julianna, a zenekar sajtósa lapunknak azt mondta, Japánban Kobayashi Ken-Ichiro, Kínában Kovács János helyettesíti majd a magyar karmestert, a többi helyettesítést még szervezik. Természetesen azt sem tartja kizárnak, hogy ha Kocsis állapota engedi, egy-egy fellépést elvállal majd maga is. A karmester a hazai közönség előtt legközelebb november 18-án, a Művészetek Palotájában lépett volna fel, helyette Farkas Róbert vezényel. Kerestük Kocsis Zoltánt, lapzártánkig azonban nem sikerült elérnünk.     ­­

Norbival lábadozott

Kocsis Zoltánt 2012. szeptemberében operálták a szívével, karácsony előtt pedig már ismét színpadon állt, pedig nyitott szívműtétje nem volt komplikációktól mentes. Magas vérnyomása miatt szétrepedt az egyik aorta két belső rétege, az egyik egy koncert alkalmával.
– A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben Schobert Norberttel feküdtem együtt, ő csodálatos álmokról számolt be, mint halálközeli élményről. Én semmi ilyenre nem emlékszem – mesélte akkor az MTI-Pressnek.
– Azt mondják, hogy ettől, az aortadisszekciótól tartanak legjobban az intenzív sebészek. (…) Azt mondhatom, (…) csoda, hogy nem bénultam meg, és egyáltalán élek – nyilatkozta akkor a művész.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.