Celeb

Adam Lambert nem helyettesíti Freddie Mercury-t a budapesti Queen koncerten

Nagy Daniella

Létrehozva: 2017.09.12.

Nem bizony, és ezt komolyan is gondolja. A legendás együttessel 2012 óta turnézó Lambert szavai lényegre törően fogalmazzák meg ennek az okát és a magyarázatot is. Az énekes nagy alázattal van Mercury iránt, és úgy érzi, hogy a nagy hatású frontember örökségét a kezében tartani hatalmas felelősség, kihívás és sorsszerűség egyben.

– Mi volt a célja a dalokkal? – tette fel a kérdést Lambert Mercury életművével kapcsolatban. – Milyen érzéseket akart kiváltani a közönségből, és milyen történetet próbált elmesélni? Egészen addig, amíg ezekre a kérdésekre fókuszálok, sínen vagyok. Kerülnöm kell azt, hogy túl sokat hallgassam a felvételeit. Nem akarom imitálni, másolni vagy utánozni őt, nem akarok taktikázni vagy tiszteletlenné válni a rajongókkal szemben. Nem a megszemélyesítés miatt vagyok itt. Azért vagyok itt, hogy megbizonyosodjam arról, hogy ezeket a dalokat ma is hallja a közönség, hogy életben maradnak a dalok.

A Queen+Adam Lambert 2017. november 4-én lép fel Magyarországon a Papp László Budapest Sportarénában, ahol a zenekart nem egy Mercury-utánzattal, hanem a 21. századi Queen 21. századi énekesével láthatjuk. Roger Taylor és Bryan May elárulták, hogy az idei európai turnéra vadonatúj műsorral készülnek, a show pedig meglehetősen látványosnak ígérkezik, hiszen a világ legkiválóbb kreatív szakembereivel dolgoztak együtt az összképen.

– Amit mindig is szerettem a Queenben az az, amit Freddie és a banda képviselt és feltárt a közönség előtt, aminek hatására szerelembe estem a rock and rollal. Az ő idejükben kezdtem el felvállalni azt, aki vagyok. Olyan ruhát kaptam magamra, ami tetszik és kimentem az éjszakába a legfurább cuccokban úgy, hogy közben nem titkoltam a másságom, azt, hogy meleg vagyok – ezt jelemnti számomra a Queen. Ha visszanézek a rock and roll történetére, akkor ez az együttes az, amiről mindig is azt éreztem: “ez vagyok én, ez az életem”.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711673714
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711673714
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711673714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...