Celeb

A családi vita vége: rajongóit kizárják Som Lajos temetéséről

H. G.

Létrehozva: 2017.11.10.

<p>Szűk családi körben helyezik örök nyugalomra a Piramis legendáját – ezt az első feleség, Karda Bea érte el a család többi tagja ellenében. Som népes szertartást szeretett volna…</p>

Eddig senki, még a legközelebbi barátok sem tudhatták, hol és milyen körülmények között helyezik örök nyugalomra a Piramis együttes alapítóját, Som Lajost. A zenész hetvenéves korában, október 30-án hunyt el, s mint megtudtuk, nem véletlenül nem tájékoztatták a nyilvánosságot végső nyughelyéről és a szertartás időpontjáról. Régi és újabb családtagok ugyanis Som halála óta vitáznak a temetéséről. 

A tragédia után sok feszültség került felszínre, amin nem lehet csodálkozni, hiszen nagy a család, és mint kiderült, mindenki mást szeretne. A rocklegenda négyszer is nősült. Első felesége az énekesnő Karda Beáta, második Ági, a harmadik Katalin volt. Bea és Sommal közös lányuk, Nikolett azért harcolt, hogy a temetés szűk körű legyen a Farkasréti temetőben. 

Úgy tudjuk, Som Lajos barátai és utolsó társa, Erzsébet egészen máshogy képzelte a búcsút, és nemcsak a szertartásról, hanem a temetés helyszínéről is vitába keveredtek Karda Beával. Még abban sem jutottak dűlőre, hogy urnás vagy koporsós temetés legyen, ráadásul ők azt szerették volna, ha minél többen tudnák utolsó útjára kísérni Som Lajost.

Tudni kell, a zenészről a halála előtti gyötrelmes években negyedik felesége, Erzsi gondoskodott, de úgy hírlik, Karda Beáta is sokat tett érte. Fizette a nyugdíjasotthon költségeit, ahol ko­rábban elhelyezték, és ebédet is ő vitetett ne­ki. Állítólag mindketten úgy érezték, joguk van dönteni a méltó búcsúról.

Bezárják a ravatalozó ajtaját

A zárt körű temetésről a Farkasréti temető irodájából azt az információt kaptuk, hogy ugyan tudják biztosítani a szűk körű szertartás lehetőségét, de ez nem olyan egyszerű.

– Nagyon ritkán kaptunk ilyen felkérést, meg tudjuk oldani – mondta szűkszavúan a Borsnak a temető egyik alkalmazottja. – Be tudjuk zárni a ravatalozó ajtaját, de ilyet nagyon ritkán kérnek a hozzátartozók. A további részletekről személyesen a gyászoló család tagjait tudjuk tájékoztatni.

A Bors információi szerint végül Karda Beáta és lánya, Nikolett aka­rata érvényesül: a szertartáson csak a szűk család és néhány meghívott zenésztárs (például Balázs Fecó és a szövegíró Horváth Attila) lesz ott. A részletekről hiába vártunk tájékoztatást, Karda Bea azt mondta, hogy minderről nem kíván nyilatkozni. Som Lajos egyik régi ba­rátja szerint vi­szont Lajos nem ezt akarná. 

– Bár erről soha nem be­széltünk, szerintem Lajos na­gyobb temetést szeretett volna. Imádta a rajongóit, a nagy társaságot, és azt is tudta, hogy őt is nagyon sokan szerették. Nagy lelke volt – mondta a Borsnak a zenészlegenda régi barátja.

Ami már biztos, Som Lajos hivatalos búcsúztatója a Rockmúzeumban lesz vasárnap délután 3-kor. Itt bárki leróhatja ke­gyeletét a néhai zenész előtt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711619111
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711619111
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711619111
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”