Celeb

Ábrahám Edit: Már nem hiányzik a hajtás - interjú

Döbörhegyi Anna

Létrehozva: 2017.03.11.

<p>A Barátok közt Berényi Claudiája után végre vígjátéki szerepben mutathatja meg magát Ábrahám Edit. A színésznő úgy érzi, élete teljes, és nem bánta meg, hogy tizenhat év után szakított sorozatbeli figurájával.</p>

Kicsit rekedtes a hangja. Beteg?

Most vagyok túl egy hangszálgyulladáson, gyógyulófélben vagyok. Egy hétig nem beszélhettem. Nekem ez kínszenvedés! (nevet) Tényleg ez volt a legnagyobb büntetés, hogy szinte meg sem szólalhattam. Most is csak óvatosan beszélek, mert azért kímélnem kell még. De már sokat sétálok a levegőn, várom a tavaszt!

Mióta már, hogy elbúcsúzott a sorozattól?

Lassan három éve, hogy eljöttem. Tavaly márciusban még visszahívtak, az májusban került adásba, de azóta nem szerepeltem. Hihetetlen, mennyire szalad az idő. Három év pikk-pakk eltelt.

Tartja a volt kollégákkal a kapcsolatot?

Persze! Időnként összefutok velük, nagyon szeretem őket. Nyilván mindig benne maradnak az életemben, a gondolataimban és a szívemben, mert ők a múltam részei. Rengeteg időt töltöttem velük, igazi családdá váltunk.

Gondolom, az utcán azóta is rendszeresen megállítják.

Ó, hogyne! Nincs olyan nap, hogy ne jönne oda hozzám valaki megkérdezni, hogy mikor leszek újra a Barátok köztben. Hiányolnak, és ez jó érzés. 

Jó döntés volt a „szakítás”?

Szerintem igen. Nem bántam meg azóta sem. Tizenhat évig adtam az arcom egy nagyon jó figurához. Színes volt a szerepem, úgy érzem, mindent kihoztam belőle, amit lehetett. Az a fajta hajtás, ami akkor az életem része volt, már nem hiányzik. Több nyugalomra vágytam, megkaptam, boldog vagyok. 

Színpadon szerepel?

Most két előadásban is fogok játszani. Beugrottam egy szerepbe a Csárdáskirálynőbe a Kalocsai Színházba, a másik bemutatóm pedig április végén lesz, Ivancsics Ilona színházában a Színházkomédia című előadásban láthatnak majd. Ez egy fergeteges vígjáték!

Milyen érzés Claudia után vígjátékban mutatkozni?

Örülök ennek, hiszen színésznő vagyok, szeretném magam minél több dologban kipróbálni. Ez az, ami most felpörget. Nagy feladat lesz az életemben a vígjáték, mert nagyon régen játszottam már ilyen stílusban. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713623112
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139242_auto_resized.jpg
ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130971_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713623112
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713623112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713623112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713623112
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?