Ábel Anita: nem bírok a férjem nélkül létezni

Komoly döntést hozott, belevágott valami újba, valami bizonytalanba, mindezt végtelen nyugalommal. Komoly hátország van mögötte, nincs mitől félnie – mondja.
Komoly döntést hozott, belevágott valami újba, valami bizonytalanba, mindezt végtelen nyugalommal. Komoly hátország van mögötte, nincs mitől félnie – mondja.

Négyévesen állt először stúdióban, onnantól a legfoglalkoztatottabb gyerekszínész lett. Ha valaki, akkor ön pontosan tudja, hogy ennek nem csak jó oldala van. Mégis vállalta a Kismenők zsűrizését. Miért?

Ha a gyerekek jó kezekben vannak, és a felnőttek nem engedik el a kezüket, akkor ez csak jó lehet. És ez nem pr-duma! Meg tudjuk védeni őket a külső hatásoktól. A mai gyerekek egyébként is bölcsebbek, tájékozottabbak, mint én voltam annak idején. Elképesztő információáradat zúdul rájuk, amit jól kezelnek, sokkal tudatosabbak.

Mi lesz, ha a kislánya, Luca áll elő azzal, hogy szerepelni szeretne?

Már szeretne! Lucus előbb énekelt, mint beszélt. Van benne ilyen hajlam, de azért most még maradunk az iskolai szerepléseknél. A tanító nénije is azt mondja, hogy tehetséges. Ha ebben boldog, akkor az a dolgunk az apukájával, hogy mögötte álljunk. Ha ez a sorsa, akkor az elől úgysem menekülhet.

Ha már említette Luca apukáját, hogy ismerkedtek meg Krisztiánnal?

Egy évfolyamra jártunk a gimnáziumban, látásból ismertük egymást. Érettségi után egy évvel találkoztunk egy házibuliban, ott kezdett udvarolni. Azóta, tizennégy éve szeretjük egymást. Kamaszkorba lépett a házasságunk!

Ritka a szakmájában az ennyire kiegyensúlyozott kapcsolat egy civil társsal.

Krisztián ezt nagyon jól kezeli. De otthon én sem vagyok művésznő. Feleség vagyok és anya. Kenem a gyereknek a vajas kenyeret, de közben fél lábbal már a színpadon vagyok. Krisztián nem is érti, hogyan lehetséges ez. Nem tudnám megcsinálni, ha nem lenne ennyire jó a kapcsolata Lucával. Még bébiszitterünk sincs. Luca most beteg, de ezt is megoldjuk úgy, hogy egyik nap Krisztián marad otthon vele, a másikon én. Ez nagy biztonságérzetet ad. Nekem nagyon fontos a civil életem.

Vannak civil barátai is?

Nagyon fontosak a civil barátaim. Ők visszarángatnak a földre. Mikor még ment a sorozat, a Szomszédok, szó volt arról, hogy magántanuló legyek. Kértem anyut, hogy ne, mert szerettem volna megélni azt az időszakot is úgy, ahogy a többi tinédzser.

A suliban sosem volt gondja abból, hogy ügyeletes sztár volt?

Nem is volt téma. Elfogadták. Szerencsémre nagyon jó osztályba kerültem, a mai napig barátok vagyunk. Akkor is izgultak értem, most is eljönnek a bemutatóimra. Rengeteg élményben volt részem velük, bántam volna, ha kihagyom.

Tizennégy éve élnek együtt, sosem ingott meg a házasságuk?

Olyan nincs, hogy soha semmi rossz nem történik. Egy párkapcsolatért mindennap tenni kell, az nem működik, hogy férjhez megyek és felteszem a lábam. Sok mindenen mentünk keresztül Krisztiánnal, voltak nehézségek, de ez minden házasságban van. Köztünk nagyon erős a szeretet. A legjobb barátok vagyunk, mindent elmondunk egymásnak. És a humor! Olyan őszintén tudunk együtt nevetni! Rengeteget. Annyit, hogy társaságban el is ültetnek minket egymás mellől. Mi szeretünk házastársak lenni. Nem bírok Krisztián nélkül létezni! Tizennégy év alatt egy hetet töltöttünk külön, amikor Kínába utazott. Azért nem mentem vele, mert három hónapos terhes voltam, nem vállaltam a repülést.

Miért választotta a TV2-t az RTL Klub helyett, ahol egyre több műsorban számítottak önre? A Heti Hetes mellett Balázs szombat esti házibulijában is komoly szerepet kapott és azt beszélik, ott is számítottak önre a gyerekes tehetségkutató műsorban. Ha megbecsülték, akkor miért váltott? A pénz miatt?

2005 óta nincs ott élő szerződésem. Az ember mérlegel és a legkedvezőbb ajánlatot fogadja el. Több szempontot is megvizsgál: mi a feladat, mennyi a pénz, mennyire akarnak. A TV2 ajánlata vonzóbbnak tűnt. De az RTL-re mindig szeretettel fogok visszagondolni. Ott tanultam meg tévézni, ezt sosem felejtem el. Ahogy a Heti Hetest sem. Korrekt ember vagyok, mindig is hálával fogok visszagondolni. (Ekkor lép Hajós András Anitához, amiről eszébe jut, hogyan fogadta kollégája az első adásnapon.) Azt mondta a Hajós: megszaglásztunk, körbepisiltünk, itt a helyed. (nevet)

Mi lesz az ATV-s munkájával? Szerette a Nő háromszor beszélgetős műsort?

Az még mindig van. De egy idő után nem fogom bírni a kettőt fizikailag. Nem fog beleférni. Pedig a beszélgetős műsor nagy szerelmem.

Milyen feladata lesz még a Kismenők mellett?

Most a Kismenők a fontos. De az Orfeumban hamarosan bemutatjuk az Anyák kínja című angol darabot Györgyi Annával, Dobó Katával és Botos Évával. Ez fizikailag és mentálisan is nagyon kemény előadás. Lerántja a rózsaszín ködöt, olyan oldalát mutatja meg az anyaságnak, amit inkább nem szoktak. Nem sírás, nem panaszkodás lesz, inkább megmutatja a legbelsőbb félelmeinket. Például, amikor frászt kapsz, mert azon kapod magad, hogy úgy beszélsz, mint a saját anyád.

Személyes története van arról, hogy nem mindig felhőtlen az anyaság?

Nekem nem volt ilyen. A hetedik hónapban jártam, amikor feküdtem az ágyon, fogtam a hasam és beszélgettem Lucával: mind a kettőnknek jobb, ha gyorsan megtörténik ez a megszületés. Így is lett. Krisztián bent volt, nélküle nem tudtam volna végigcsinálni. Már azzal rengeteg erőt adott, ahogy rám nézett. Lucával nagyon erős a kapcsolatunk, ő a mindenem. Nagyon szeretünk hárman együtt lenni.

Kanyarodjunk vissza a Kismenőkhöz, izgul?

Izgulok! Nem is. Inkább azt érzem, amit a gyerekek karácsonykor: de jó lesz! Nagyon várom, hogy dolgozzunk.

Életút

70-es évek: 1975. március 7-én születik Budapesten. Alig több mint hároméves, amikor képernyőre kerül, ötévesen főszerepet játszik.

80-as évek: 1981-ben a Szeleburdi család című filmben nyújtott alakításáért szívébe zárja egy ország.

90-es évek: 13 esztendős korától 12 éven át játszik a Szomszédok című teleregényben, Mágenheim Julcsit alakítja. (1987–1999)

2000-es évek: 2005-ig vezeti az RTL reggeli műsorát, majd a közszolgálati tévéhez igazol. 2005 őszén féjhez megy, 2008-ban születik meg a lánya, Luca.

Napjainkban: Színházi szerepei mellett állandó szereplője a Heti Hetesnek, és beszélgetős műsort vezet az ATV-n. Az RTL-nek búcsút mond és átigazol a TV2-höz, ahol a Kismenők című műsor zsűrijében kap helyet.