Celeb

A TV2 az óriási LED-falra büszke

kbv

Létrehozva: 2017.02.21.

„Magyarország legjobb híradója” – ezzel a kissé elbizakodott szlogennel hirdeti a hamarosan megújuló Tényeket a TV2. Mint tegnap megírtuk, pusztán ezen kijelentés miatt is versenyhivatali vizsgálatra, majd azt követően birságra számíthatna a csatorna. A versenyjog ugyanis tiltja az olyan jellegű reklámokat, amelyekben van ugyan összehasonlítás, de az semmiféle konkrétumokon nem alapszik.

A TV2 óriásplakátos reklámjában is erről van szó, állítják, hogy a legjobb hírműsor az övék Gönczi Gábor és Marsi Anikó vezetésével, de szó sincs arról, hogy mihez képest a legjobb. A számok szerint egyelőre biztos nem kiemelkedő, amióta Andy Vajna egy éve átvette a tévé irányítását, volt, hogy a Tények negatív csúcsot is döntött, tizenhárom százalék alá esett a nézettsége.

A csatornától már vasárnap szerettük volna megtudni, hogy mit jelent szlogenjükben az idézőjel, s azt is, nem félnek-e a versenyhivatali eljárástól, s egy esetleges bírságtól? A TV2 sajtóosztálya azonban csak másnap juttatta el lapunknak ál­lás­foglalását, amiben azonban ezekre a kérdéseinkre nem vá­laszoltak – vajon miért?

„A kampány a cég vezetésével egyet­értésben született. Február 26-tól a megújult Tények a kor elvárásainak megfelelő, világszínvonalú technikával készül. Magyar híradóban egyedülálló, óriás méretű LED-falon láthatják majd a nézők az aktuális információkat!” – áll a közleményben, ahol ezek szerint a „legjobb” jelző nem a hírértékre, tárgyilagosságra, szakmai felkészültségre vonatkozik, hanem egy óriási LED-falra és egyedi látványra, amik ezek szerint a Róna utcában alapvető és ki­emelendő értékei a híradózásnak. 

Mire való a macskaköröm?

Idézőjelet vagy macskakörmöt  olyan esetben alkalmazzuk, ha valamit ki akarunk emelni. Szó szerinti idézetnél kötelező. Ám ellenkezőleg is használhatjuk, amikor azt kívánjuk kifejezni, hogy az idézôjelbe tett kifejezést, szövegrészletet nem szó szerint kell érteni, ha a beszélő ironikusan fogalmaz, és erre fel szeretné hívni a figyelmet. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711658119
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711658119
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711658119
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...