Celeb

A Tényekből kitették, de a Mokkában feltűnhet Várkonyi Andrea

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.04.29.

A tervek szerint szeptemberben indul el az újraélesztett Napló, de a műsorvezető lehet, hogy addig is fel-felbukkan a TV2 képernyőjén.

Forrás: Tények

A hírek igazak, Várkonyi Andrea tényleg egy Facebook-bejegyzésből értesült arról, hogy pontosan mikor kell átadnia a székét az új műsorvezetőtársának, akiről fogalma sem volt, hogy kicsoda. Marsi Anikó nevét szintén ebben (a TV2 hivatalos Facebook-oldala) a bejegyzésben olvasta először. Nem csoda, hogy meglepődött… Mint arról a csütörtöki Blikk beszámolt, a szőke műsorvezetőnő a TV2 büféjében, magányosan pityeregve igyekezett feldolgozni a tényt, hogy pár napja van csak elbúcsúzni, és 14 év után egyszer csak véget ért egy gyönyörű korszak. 

A Bors megkereste a TV2-t, hogy megtudja, Andrea vajon hogy érzi most magát? Mihez kezd szeptemberig, amíg a tervek szerint elindul az újraélesztett Napló, és persze arra is kíváncsiak voltunk, hogy tényleg az internetről tudta meg, hogy ki lesz az utódja? Emellett kaptunk olyan fülest is, miszerint Andrea feltűnhet a Mokkában…

Andrea 15 év után végre pihenhet egy kicsit, hogy aztán feltöltődve térjen vissza a képernyőre új műsorában – kaptuk a választ a TV2 sajtóosztályától. – Szóba került, hogy a köztes időben a Mokkában vállal alkalmi műsorvezetést, de erről még korai lenne beszélni.

A sajtóosztály szerint Andrea tudta, hogy mikor érkezik az utódja: 

– Várkonyi Andreával úgy állapodott meg a csatorna, hogy addig marad képernyőn, amíg az új női műsorvezető meg nem érkezik.

Andrea fizetésével kapcsolatban viszont nem kaptunk tájékoztatást: 

– A megállapodás részletei csak a két szerződő félre tartoznak, így nem árulhatunk el konkrétumokat. 

A Bors információi szerint Azurák Csabával egyetemben Várkonyi Andrea megkapja havonta a fizetését akkor is, ha nincs képernyőn.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133446_auto_resized.jpg
origo.hu

Robbanások Ukrajna-szerte, Oroszország óriási támadási hullámot indított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713261617
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132218_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117899_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Béketárgyalás vádjában bűnösnek találtatott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713261617
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői