Celeb

A talpára is ráélveztek – így pornózik a pucér társkereső Petrája

Bors

Létrehozva: 2016.05.15.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy az Ádám keresi Évát egyik szereplője, Petra, pornózik. A Bors most összegyűjtött néhányat a lány felnőttfilmes munkásságából.

Forrás: Viasat 3

Többször is írtunk már arról, hogy a Viasat 3 pucér valóságshowjának egyik szereplője, Petra pornózik. Többek közt Roccóval és a pornóprofesszor néven elhíresült színésszel is akciózott már. A Monique Woods néven tevékenykedő művésznőről rengetek felvételt találhatunk pár kattintással.

Petra a pornós adatlapja szerint a „fiatal öreggel”, a „szóló”, a „tini”, a „páros”, a „BDSM” és a „fétis” műfaji kategóriát is képviseli. Igaz, utóbbi kettőben nem sikerült tőle találnunk a neten semmit. Az Ádám keresi Évát műsorában egyébként elmondta, hogy nagyon élvezi a munkáját.

Az egyik legigényesebb filmje ez a 23 perces videó, ami a manapság egyre népszerűbb „esztétikus pornóstílust” képviseli. Az elején lágy háttérdallamok kíséretében készülődik, majd sms-ezik az ágyon. Aztán megjelenik szíve pasija, és elszabadulnak a vágyak.

De találtunk Petuval keményebb jelenetet is. Ebben a félóránál is hosszabb akcióban egy másik színésznővel és két férfi szereplővel a fővárosi Duna-part egy elhagyatott részén kefél egy alaposat. Az egész horgászással indul, de aztán a fiúk nem csak a horgászbotjaikat használják.

Vállalt szerepet színes bőrű partnerrel is, ám a legmeghökkentőbb mégis talán az a hétperces filmecskéje, amelyben egy elegáns lakásban van együtt egy férfivel, aki a végén a talpára élvez.

Ha még nézegetne Petu-pornót, itt talál.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715049910
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715049910
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715049910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715049910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője