Celeb

A sztár lánya azt hiszi, apja az egyetlen énekes a világon

Bors

Létrehozva: 2016.11.04.

A 42 éves sztár megosztotta a világgal: lánya meg van győződve arról, hogy apján kívül nem létezik más zenész az egész világon.

Ezt egy televíziós interjúja során említette Robbie WIllias, mely ugyan csak november 8-án kerül majd adásba, ez az aranyos információ máris kiszivárgott: „Teddy, a lányom, azt gondolja, hogy az egyetlen személy, aki énekel ezen a világon, az én vagyok.”

Robbienak két gyermeke van Ayda Field nevű feleségétől, a négy éves Theodora és a két éves Charlton.

A közelmúltban a Botox-kezelései miatt elővett énekes azt is elmesélte, hogy mindent elolvas, ami a neten megjelenik róla, bár néha ez igencsak megterhelő számára lelkileg.

– Botoxot és különböző feltöltő kezeléseket alkalmaztak az államon, és ez nekem marhára tetszett. A legutóbbi néhány albumommal kapcsolatos médiamegjelenések során sok olyan visszajelzést kaptam a közösségi médiából, hogy mennyire rohadtul megöregedtem. És igen, ez a helyzet, fáradt voltam, mentálisan megbetegedtem és tele volt az életem stresszel, akármi történt velem, az meglátszott a rajtam. Az elmém állapota konkrétan kiült az arcomra. A velem kapcsolatos írásokat azóta is mindig elolvasom. Igen, ez veszélyes. Igen, összetör lelkileg. De függővé lettem. Természetes, hogy a rosszakra koncentrálok. Olyan dolgok függője lettem, amik egy pillanatra megállítanak. Dühössé tesznek. Ezeknek az energiája addiktív. Függök ezektől, mert lecsapják az egómat, erre pedig szükségem van.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713532810
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713532810
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144127_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ennyi volt, börtönbe mennek a korrupt boncmesterek, akiket temetkezési vállalkozók vesztegettek meg + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713532810
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713532810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”