Celeb

A szomszéd lány: Telefonon fenyeget Sebestény Balázs anyósa

Bors

Létrehozva: 2016.06.18.

Kitört a viszály Sebestyén Balázs anyósa és szomszédja között. Évi néni állítólag a hangos szex miatt rágott be Mónikára, aki szerint jogtalanul fenyegeti őt az asszony.

Május 17-én kezdődött minden – mondja a Borsnak Mónika, az a fiatal lány, akinek Sebestyén Balázs anyósával, Éva nénivel támadt nézeteltérése. Addig állítólag viszonylagos békében élték életüket a XVIII. kerületi ikerházban, azóta azonban nincs nap, hogy ne lenne nézet­eltérésük.

– Aznap volt a huszonhatodik születésnapom, előre ki is plakátoltam a lakóközösségben, hogy lesz egy ünnepség, nézzék el nekem az eseményre való tekintettel. Egyedül őt zavarta a buli, de ő is csak reggel hatkor jött át először, hogy jelezze ezt – mondta a Borsnak Mónika, aki azt állítja, azóta számos fenyegetést kapott a nőtől, munkatársunknak számos ilyen üzenetet meg is mutatott a telefonjában. Ő állítása, és az üzenetváltások alapján egyikre sem válaszolt.

Azt az üzenetet azonban megmutatta, amelyben ő figyelmezteti Éva nénit, ha nem hagy fel zaklatással, rágalmazással, feljelenti őt. A pohár azonban a jelek szerint tegnap telt be Mónikánál, a Facebookon kétségbeesetten kért tanácsot ismerőseitől, mit tehetne ebben a helyzetben. A fiatal lány állítása szerint ugyanis Éva néni problémája egy ideje az vele, hogy túl hangos szex közben.

„Nincs olyan ház, ahol ne lenne egy rossz szomszéd! De nem azért vettem meg ezt a házat, hogy Sebestyén Balázs anyósa konkrétan TEK-kel fenyegessen, csak mert hajnalig szexelek a párommal (zéró zene, null hangoskodás, csupán nyitott ablak).

SMS-ben rágalmazott…, rendszámot olvasott és fenyegetőzött, csak mert aktív nemi életet élek! Nem prostiként, aki minden nap öt vendéget fogad! Egyszerű nőként, aki hétből két napot fixen átszexel. Kaptam ügyvédi tanácsot, de ha esetleg bármely ismerősömnek hasonló a gondja, akkor kérem, írjon jogi tanácsot. Köszönöm” – vettette a világhálóra sorait.

Ezeken túl nem kívánt – és mint mondja – nem is tudna mit mondani. Érzése szerint Éva néni folyamatosan a nyomában jár, egy perc nyugta nincs tőle. 

Természetesen szerettük volna megkérdezni a másik felet is, s bár Éva nénit nem, a lányát, Sebestyén Balázs feleségét elértük. Ő az alábbi nyilatkozatot juttatta el a Borshoz.

– Édesanyám szomszédjában Mónika, művésznevén J. J. lakik. Aki szeretne, keressen rá az interneten vagy a közösségi portálokon, és döntse el, milyen munkát űzhet... Bár a hölgy ezt nem is titkolja: a szomszédoknak már elmondta, mivel foglalkozik – közölte Sebestyén Horváth Viktória, akinek nyilatkozatából azért töröltük ki az említett hölgy nevét, mert ő nem járult hozzá a közléséhez.

Ki hibázhatott?

A szomszédok zavarása a birtokháborítás egyik változata. Hogy hangosan szexel, vagy füvet nyír, az mindegy. Szomszédjogokat, emberjogokat sért, az önkormányzathoz kell fordulni – mondta a Borsnak dr. Magyar György, de a néni üzeneteivel, „fenyegetéseivel” kapcsolatban is állást foglalt. – A másik félnek pedig hatósághoz kell fordulnia, hogy tegyenek meg hivatalos lépéseket, és nem önbíráskodást kellene elkövetnie.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088014_auto_resized.png
origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725014
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725014
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról