Celeb

A metróból vitték el a mentők Zana Józsefet

K. K.

Létrehozva: 2019.06.19.

A mozgólépcsőről zúgott le a nyolcvan­éves művész, aki nem sokáig bírta a bezártságot, saját felelôsségére hazament a kórházból.

A nyolcvanéves színművész a beszámolója alapján néhány napja komoly sérüléseket szenvedett bevásárlás során, a mozgólépcső állítólag még a ruháját is leszakította.

Az AcNews értesült elsőként a szerencsétlen balesetről, amely egy ártatlan vásárlással kezdődött, és csurom véresen végződött. A színész éppen a Lehel piacról, két nagy csomaggal a kezében tartott hazafelé, amikor egy óvatlan pillanatban megtörtént a baj.

– Gondoltam, felszállok a metróra, hogy ne kelljen annyit gyalogolnom. Bár ne tettem volna! Csupán egy pillanatra engedtem el a kapaszkodót, amikor hirtelen megállt a mozgólépcső és hatalmasat rántott rajtam, én pedig legurultam. A ruhám kettészakadt, a kiálló pengék felszántották az egész hátamat és a jobb kézfejemet. Mikor leértem, még a fejem is bevertem. Csurom vér volt mindenem – panaszolta a lapnak Ganxsta Zolee édesapja, akit ezt követően mentővel szállítottak a Honvédkórházba, ahol négy órán keresztül vizsgálták. Noha a kezelések korántsem értek véget, hiszen még két hétig járnia kell kontrollra, a színész saját felelősségére mégis hazament.

A történtek után lapunk is megkereste Zana Józsefet, akit többszöri hívásunk ellenére sem értünk el, így a lakása felé vettük az irányt, hogy meglátogassuk a beteget, de ott senki sem nyitott ajtót. Mivel a mindig készségesen nyilatkozó színészre korántsem jellemző a hallgatás, ezért az otthonától egy metrómegállóra lévő Lehel térre igyekeztünk, ahol Zana József a reggeli bevásárlásait szokta intézni. A piacon szinte nincs ember, aki ne ismerné a nyolcvanéves művészt, így egyiküktől, egy söröző jól informált kocsmárosától tudtuk meg, hogy mi történt azon a bizonyos napon Ganxsta Zolee édesapjával.

– Igen, én is hallottam, hogy baleset érte. A főnöknőmnek el is panaszolta. Be akarja perelni az üzemeltetőt a meghibásodott mozgólépcső miatt. Állítólag na­gyot esett, bár én nem láttam rajta semmilyen sérülést. Szokás szerint ma is eljött ide, megette a lángosát, megitta a fröccsét, és ment is tovább. Húsz perce sincs, hogy elment – árulta el a Borsnak a neve elhallgatását kérő asszony.

A történtekről, és a metró meghibásodott mozgólépcsőjéről a BKK egyik dolgozójánál informálódtunk, aki állítja: a Lehel téri megállóba egyetlen mozgólépcső sem vezet, így a baleset legfeljebb azon az állomáson történhetett, ahol kiszállt.

– A mozgólépcsőt mindenki a saját felelősségére használja, ezt több helyen is feltüntették, mindenki tudja. Kvázi baleset esetén sem a BKK a felelős, mert az üzletszabályzat kötelezővé teszi a kapaszkodást, amit a szóban forgó úr – saját maga állítása szerint – elmulasztott – mondta lapunknak az ellenőr.

Mivel Zana Józsefet továbbra sem értük el, Ganxsta Zolee-t, a fiát hívtuk.

– Jaj, már megint mi van vele, mentővel vitték kórházba? Nem tudok semmiről, és nem is tudok mit csinálni. Nem beszéltem vele, úgyhogy túl sokat nem tudok ehhez hozzáfűzni. Felhívom – fogta rövidre Döglégy, akit később hiába kerestünk, ő sem vette fel a telefont.

Más forrásból megtudtuk, hogy a színművész szerencsére már jobban van, de ügyvédet fogadott és egymillió forint kártérítést szeretne a baleset miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702510
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702510
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel