Első lépés: a csajok - A csikidamkirály, 2. rész

Szikora Robi apukája az ötvenes-hatvanas években hangulatos kerthelyiségekben vagy parkszínpadokon énekelt zenekari kísérettel. A kisfiúnak ez maga volt a csoda. Többnyire egy fa tetején lévő hangszóróból hallgatta az édesapját.

– Az induláshoz úgy kaptam gyerekkoromban lendületet, hogy a papámhoz érkeztek zenészek, akikkel szalagos magnóról hallgattak dalokat. Például Elvist, hogy nála mitől szól úgy a vokál, a szólamokat hogy építik fel. Aztán jött Madár Tivadar, aki szteppelni tanította. Általában így telt egy nap – mesélt kisgyerekkoráról Robi.

Hatéves volt, amikor elváltak a szülei. Nevelőapja egy fiút hozott a családba, akit édes bátyjaként szeretett, vagy ahogy ő fogalmaz, még annál is jobban. Jó kapcsolatban maradt az édesapjával, aki továbbra is vitte magával a fellépéseire.

– Tizenhárom évesen léptem fel először. Hetedikes voltam, amikor azt mondta az osztályfőnököm, Gombkötő Gyuláné, hogy iskolabál lesz, jelentkezzünk szerepelni. Mondtam, tudok egy Beatles-számot, a Rock And Roll Musicot. Jó! Akkor disszidált a gitáros keresztapám, aki a padláson hagyta az akusztikus gitárját. Megkaptam, és gyorsan meg is tanultam játszani rajta magamtól. Ez nagyot szólt az iskolabálon!

Mondták a lányok, hogy hozzam be a gitáromat, tanítsam meg őket is. Nem azt mondom, hogy ezért lettem zenész, de azért sokat hozzátett ahhoz, hogy megszállottan kezdjek zenélni. A legalacsonyabb voltam az osztályban, de a lányok elkezdtek hazakísérni, hogy gitározzak nekik. Hozzászoktam, hogy nem én udvarolok, hanem ők nekem. Egyetlen lány, akinek udvaroltam, a feleségem volt.