Celeb

A Borssal keres új gidát Szikora Robi

ozs

Létrehozva: 2013.05.02.

Tizenkét év közös munka után beadta a felmondását az R-Gónál Mónigida. Szinte még be sem csukta maga mögött az öltözőajtót, Szikora Robiék máris új gidát keresnek a megüresedett helyre.

Szikora Róbert ismét gidát keres, miután Mónigida tizenkét év után búcsút int az R-Gónak. A távozó táncoslány tizenhat éves korában csatlakozott az együtteshez és tartotta fogságában a csikidám életérzés, egészen mostanáig.

– Gyönyörű tizenkét évet töltöttem az R-Go együttesben. A múlt idő pedig a korszak végét jelzi. Elkezdhetném ecsetelni, hogy milyen volt ez az időszak, de úgy gondolom, hogy pusztán az a tény, hogy ennyi ideig voltam a Robi mellett az R-Góban, árulkodik mindarról, amit néhány mondatban nem lehet összefoglalni.

Teltházas Sportaréna, Kisstadion, több mint ezer fellépés, köztük New Yorkban, Londonban, Floridában és Ausztráliában – sorolta a most lezárult korszak legfontosabb történéseit Mónigida, aki távozásának pontos kiváltó okait nem árulta el. Úgy fogalmazott, most érkezett el az ideje annak, hogy új korszakot nyisson az életében.

Szikora Robiék tudomásul vették Móni döntését, de a show megy tovább, ezért már keresik is a helyére a következő – az R-Go történetében a huszadik – profi táncost. Az ideális jelentkezőt azonban nem lesz könnyű megtalálni: amellett, hogy 17 évesnél idősebbnek, de 27 évesnél fiatalabbnak kell lennie, és 170 centinél nem lehet magasabb, még rengeteg kritériumnak kell megfelelnie.

– Legyen szép, ügyes, kecses, hamvas és szexi, valamint legyen benne valami X-Faktor. A hajszín nem érdekes, mert be lehet festeni. Aki jelentkezik, nyilván tisztában van vele, hogy egy szép gidalánynak kicsit táncolnia és énekelnie is kell. És természetesen olyan embernek kell lennie, akivel együtt lehet utazni egész nyáron koncertről koncertre.

Az erkölcsös élet alapelvárás, nem kalandorgidákat vagy celebeket keresünk, akik ugródeszkának akarják használni az együttest – jelentette ki határozottan Szikora Róbert, hozzátéve, hogy az R–Go nemcsak egy zenekar, hanem egy viszonylag laza munkahely, ahol azért fegyelem is van.

Legyél Te a következő gida!

Ha szeretnél gida lenni, és úgy érzed, meg tudsz felelni Szikora Róberték követelményeinek – kecses, hamvas, szexi lány vagy, aki szeret színpadon szerepelni, és erkölcsös életét is él, emellett hosszú távondolgoznál a zenekarral – ne habozz! Küld el fényképes jelentkezésedet lapunkon keresztül az R-Go-nak a  gida@borsonline.hu címre!
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727413
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727413
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról