Celeb

A Balatonnál és Los Angelesben készítettek klipet az Eurovízió sztárjai

Nagy Daniella

Létrehozva: 2017.08.03.

<p>Chase a Balatonnál romantikázott, a Spoon 21 meg elhúzott Los Angelesbe. Az eredmény két olyan forró nyári sláger, hogy ember legyen a talpán, akinek nem egy jó korsó hideg sör jut eszébe róluk.</p>

Nyári éjszakák, fülledt nappalok, homokos part, Balaton. A Dust In The Wind című sláger után egy rejtélyes szerelemből ad ízelítőt Chase a legújabb, El sem hinnéd című számában, amiben megjelenik a megragadható elérhetetlenség és felhívja a figyelmet arra, hogy ő sem könnyű eset, de tudja, hogy a szerelem, ha magával ragad, még saját magunktól is megmenthet minket.

– Ez a szám semmi másról nem szól, mint a szerelem iránti vágyódásról – jelentette ki Chase. – Én mindeddig nem voltam szerelmes, és mint minden ember, vágyom rá, hogy az lehessek. Nem számít semmi, csak az, hogy boldogok vagytok mind a ketten és jól érzitek magatokat. Megszűnik a külvilág, a problémák mintha nem is lennének. A klipben látni lehet, amit minden zenémmel közvetíteni szeretnék: a reményt és a szabadságot. Azt gondolom, hogy ezzel a legtöbb ember egyértelműen tud azonosulni. A klip forgatása hihetetlen jó hangulatban telt, a Balatonnál forgattunk gyönyörű helyeken. Remek volt az idő és a hangulat, mintha csak nyaralni lettem volna ott. 

A Spoon 21 új dala, a Húzzunk el a Deák című számhoz hasonlóan egy kristály tiszta életérzés, a végén ajándékképpen megfűszerezve egy Sean Pault megszégyenítő Brúnó-féle hangulati elemmel. A videó fiatalos, nagyvilági, rá is kérdeztünk a klipforgatás helyszínére, a banda frontemberétől, Grósz Mártontól pedig hamar meg is kaptuk a hivatalos választ: „A Spoon tagjai azt állítják, hogy Los Angelesben forgattak – habár Brúnó ebben nem annyira biztos.”

– Új szám, nyomjuk továbbra is a popot – közölte a megnyugtató tényt Marci. – Ezzel a dallal csupán az a célunk, hogy lehessen hangosan üvölteni. Mindenkiben van egy kalandvágyó én, aki bátor és mindent megpróbálna, csak ki kéne lépnie az ajtón. Bármennyire klisé, ez így van. Mi ezt nem úgy fogalmazzuk meg, hogy “keresd az álmaid...blabla”, hanem úgy, hogy „Húzzunk el!!!” Ebben benne van az is, hogy mennyi óriási élményt lehet szerezni a nyár kapcsán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689311
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689311
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085489_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek sok pénzt hoz a tavasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...