Celeb

A 85 éves színész 25 éves felesége mellett lett boldog

Bors

Létrehozva: 2016.09.09.

“A feleségemtől rengeteg energiát kapok és fiatalabbnak érzem magam mellette” - vallotta be az orosz színész, Ivan Krasko egy évvel a házasságkötésük után. A pár tavaly szeptember 9-én kelt egybe, az ara állítólag azzal hódította meg az akkor egyetemen tanító színészt, hogy verseket írt neki. 

A pár nagyon boldog, olyannyira, hogy az asszony állítólag konkrétan nem bírja sokáig, ha hites ura nincs mellette. De arról is szívesen beszél a férj, hogy van humora Nataliának, hiszen néha energiavámpírnak nevezi őt. Egy interjúban pedig azt is bevallották, néha veszekednek is, de szerencsére hamar kibékülnek - írja a The Sun magazin. 

Az egyébként hatgyerekes férfi három házasságon van túl, míg az asszonynak ez az első frigyre lépése. 

Korábban azt nyilatkozták, hogy szeretnének gyermeket, vélhetőn ez azt jelenti, hogy mindketten aktívak az ágyban. A pár egyébként arra készül, hogy a feleség édesanyját végre meglátogatják, vagyis bemutatkozik Krasko felesége családjának. 

Ivan Krasko 1930. szeptember 23-án született és színészként mintegy 50 szovjet és orosz filmben, illetve televíziós produkcióban játszott és több mint 100 színpadi szerepe volt. Egyik fia és unokája is színész lett. Feleségről annyit tudni, hogy férjhez ment egy híres színészhez. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668913
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711668913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...