95 százalékkal csökkent Rékasi Károly jövedelme

Rékasi Károly motorbalesete miatt esett ki a színházi körforgásból, és végül azzal szembesült, hogy a tavalyi év utolsó két hónapjában alig kapott fizetést.
Rékasi Károly motorbalesete miatt esett ki a színházi körforgásból, és végül azzal szembesült, hogy a tavalyi év utolsó két hónapjában alig kapott fizetést.

Az 53 éves színészt szíven ütötte, amikor kiszámlázta a no­vemberi és decemberi fizetését.

– A rommá tört lábammal ér­telemszerűen nem tudtam ellátni a színészi feladataimat, így aztán az év utolsó két hó­napjában huszadannyit kerestem, mint az előző évben ugyanakkor – mondta a Borsnak Rékasi Károly, akit épp akkor értünk utol telefonon, amikor az Elő­adó­művészi Jogvédő Irodába tartott, hogy felvegye egy régi filmje ismétléséért járó jogdíjat. Váratlanul hullott az ölébe, és azt mondja, ha nem is jelentős összeg, de legalább valamennyi pénz állt a házhoz.

Görbe Nóra kiborult

A Bors tavaly májusban számolt be arról, hogy Görbe Nóra perre készül, mert tizenöt évnyi jogdíját nem kapta meg. A Linda-filmek hősnője csak akkoriban tudta meg, hogy az ismétlések után is járnak jogdíjak neki, azonban csak egy részüket kapta meg.

– Gyalázatosan keveset kerestem, úgyhogy örülök a jogdíjnak. Tudom, sokan azt gondolják, hogy az ismert emberek – akik esténként feltűnnek a televízió­ban, szerepelnek színházi előadásokban, reklámokban, nagy- vagy éppen kisjátékfilmekben –, hatalmas összegeket visznek haza, de ez nem így van.

– Utánanéztem, ha néhány száz kilométerrel nyugatabbra születünk, akkor szépen meg lehetne élni, klassz anyagi hátteret teremteni, itthon egyelőre tisztes élethez elegendő a fizetésünk. Karácsony környékén többen fordultak hozzám anyagi jellegű kérésekkel, de néhány eseten kívül csak azt tudtam mondani, hogy elnézést, az én jövedelmem is gyér… Vacak helyzet, hogy így alakult azért, mert egy autós nem a kel­lő figyelemmel vezetett - magyarázta.

Rékasi Károly – ha nem is elégedett jelenlegi pénzügyi helyzetével – ahogy fogalmazott, úgy érzi, óriási ajándékot kapott az élettől, hiszen tavaly túlélt egy komoly balesetet, és most, hogy lassan teljesen felgyógyul, képes lesz színpadra állni. Pikali Gerdával közös, Boldogság című kétszemélyes da­rabjuk szeptember óta vár a Jó­zsef Attila Színházban arra, hogy bemutassák, mert Rékasi balesete miatt két premier időpontját halasztották január vé­gére.

A rehabilitáció időszakában csak egyszer, november végén lépett fel, és úgy tudni, még mindig vannak fájdalmai. A szombati próbán például úgy beállt a lába, hogy nem tudott mozdulni.

Tűzszünet a családban

© Fotó: Vadnai Szabolcs

Lenyugodtak a kedélyek Rékasi Károly és párja, Pikali Gerda volt férje között. Mint ismert, Pikali Gerda és férje jó ideje háborúzik két gyermekük miatt. A férfi Rékasit sem kímélte, még a színész nagylányát is belerángatta a vitába.

– Hála a jó istennek, a volt férj most éppen nem zúdít több ostobaságot ránk, legalábbis ezt tapasztalom, és nagyon remélem, így is marad – mondta röviden a színész.