74,3 millióval tartozik a sztárok plasztikai sebésze

őssejtbotrány
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 04. 15:30
Az őssejtbotrányban a Seffer klinika vezetőjeként elhíresült plasztikai sebész, Dr. Seffer István pontosan 74 313 169 forinttal tartózik az adóhatóságnak.
D. Á.

A plasztikai sebész rajta van a NAV legutóbbi, nyilvános, jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózók listáján. 
Seffer hosszú évekkel ezelőtt azért került a címlapokra, mert előzetes letartóztatásba helyezték, mivel az NNI emberi test tiltott felhasználásával gyanúsította. Később csalás miatt állt a bíróság elé, mint az őssejtbotrány egyik vádlottja. Az orvos eközben egy olyan kutatási eredményt tett le az asztalra a csapatával, hogy a fél világ a kegyeiért küzdött. 
Másfél évvel ezelőtt, így beszélt a Borsnak a fejlesztéseiről.

– A napokban készült el a kutatásunk, amelyet az egyik legnagyobb nemzetközi orvosi szaklap közölt. Elméletben létrehoztuk a „zöld sejtet”, ez gyakorlatilag csak a gyógyításért felelős sejt. Bármilyen fehérje előállítható belőle, csirkehústól malac-húson át, emberi máj, fül, ér… Bármi. Kutatásunk alapjaiban forradalmasíthatja a biotechnológiát, nem kell életeket áldozni azért, hogy mások meggyógyulhassanak. De akár az űrbe sem kell például rántott húst vinni, csak a technológiát, és bármikor előállítható lenne az is. A szakma szenzációként fogadta eredményünket. Napi négy-öt meghívásom van külföldre, nem titok, a szaúdi király és Amerika is hevesen érdeklődik az eredményeink és a technológiánk iránt. Most éppen hajat „csinálunk” belőle. De állítom, már 2006–2007-ben is a világ legjobb minőségű őssejtjét állítottuk elő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.