Celeb

71 éve élnek együtt Jordán Tamás szülei

A. T.

Létrehozva: 2013.03.27.

Kevés hetvenéves embernek adja meg a sors, hogy mindkét imádott szülôjét életben tudja. Jordán Tamás színművész közéjük tartozik. Sári néni és Laci bácsi immáron hetvenegy éve társai egymásnak.

– Laci legyen a vőlegényem! – így indult több mint hét évtizede az a mesébe illő szerelem, amelyben Jordán Tamás színművész szülei élnek. Az ódon, polgári lakásban mosolyogva fogadta munkatársainkat a hamarosan kilencvenötödik évébe lépő Laci bácsi és a nála egy évvel fiatalabb Sári néni.

Kedvesek, tiszteletet érdemlőek és mind szellemileg, mind fizikailag meghazudtolják a korukat. Pedig nem volt könnyű életük, kijutott nekik háborúból, forradalomból, nélkülözésből egyaránt.

A párt az iskolai táncoktatás hozta össze, bálokon találkozgattak, majd egyszer csak felizzott köztük a szenvedély. A gyönyörű Sárit egy jótékonysági bál menyasszonyi táncára kérték fel, aki a korább említett kérdéssel a jóvágású Jordán Lacit invitálta partnerének, ahol az ő szavaikkal élve: megvilágosodtak. Hamarosan összeházasodtak, családot alapítottak.

– Isten ajándéka ez a szerelem, de bevallom, minden rajta múlt – mondta elérzékenyülve az idős családfő. – Nehéz természetem van, sokszor megbántottam, de elnézte nekem. Rengeteget dolgozott a családért, és hiszem, hogy mi bármennyit dolgozunk is, soha nincs annyi teendőnk, mint az asszonyoknak.

A tavaly hetvenedik házassági évfordulóját ünneplő pár nosztalgiázva mutatja az életüket színes képekben összefoglaló kis könyvüket és azt az asztalterítőt, amelyet népes családjuk aláírása díszít. Sári nénit meg is rohanják az emlékek, így nem csoda, hogy elérzékenyül.

– Laciban minden tetszett. Olyan esküvőnk volt, amilyenről álmodni sem mertem. Szépen indultunk, aztán elvesztettük a házunkat, a párom a munkáját, de a gyerekek érkeztek. Küzdöttünk, mégis úgy volt jó, ahogy volt. Így visszagondolva is állítom, nem csinálnék másként semmit.

A nehézségekért kárpótolja őket öt gyermekük, tizennégy unokájuk és a hamarosan húszra bővülő dédunokáik száma.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092484_auto_resized.png
metropol.hu

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092243_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról