Celeb

50 millió a tét - Új vetélkedővel tér vissza Stohl András

G. Sz.

Létrehozva: 2019.03.08.

<p>A Piramis sikere után a színészt ismét egy tudás alapú játékban láthatjuk. A TV2 saját fejlesztésű kvízműsora már az előválogatóknál tart.</p>

A Bors értesülései szerint a TV2 március elején elkezdte egy új, tudás alapú műveltségi vetélkedő forgatását, és az új show vezetésére Stohl Andrást kérték fel, aki el is vállalta a feladatot.

Úgy tudjuk, hogy az előválogatók már lezajlottak, és a napokban elkezdődnek az éles forgatások is. Információink szerint a műsorban párok játszanak majd, akik lehetnek szerelmesek, családtagok vagy akár csak szimplán barátok is. A különböző kérdésekre egységidő alatt négy válaszlehetőségből választhatnak a játékosok, és a műsor főnyereménye a kérdések megválaszolása után több mint 50 millió forint is lehet. A Bors a TV2 Sajtóosztályához fordult, hogy további részleteket is megtudjon az új produkcióról, ám egyelőre elég szűkszavúnak bizonyultak.

– Igen, annyit elárulhatok, hogy Stohl András egy saját fejlesztésű game show-val tér vissza a képernyőre – mondta érdeklődésünkre Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója.

Stohl Andrást is kerestük, hogy meséljen az új feladatról, de a színész egyelőre nem beszélhet a részletekről.

A TV2 a vetélkedők piacán jócskán beerősített, hiszen a szintén Stohl által vezetett Piramis folytatására is van esély a jövőben, az újra feltámasztott Legyen Ön is Milliomos! nemrég ért véget, de a vetélkedővel hosszabb távra tervez a csatorna, és a Bezár a bazár szintén visszatér a TV2 képernyőjére.

A Piramissal két évadot is sikerre vitt a színész

Stohl nemcsak a színházban, hanem a televí­ziózásban is rutinos rókának számít, és bár már számtalan szerepkörben feltűnt, a Sztárban sztár legutóbbi évadában például zsűritagként mutatkozott be. Ugyanakkor tévés vetélkedő műsorvezetőjeként először 2017 decemberében, A Piramisban láthattuk, és a game show akkora sikerrel robbant be a hazai televíziózásba, hogy a csatorna tavaly augusztusban egy második évadra is visszatért, természetesen Stohllal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713557412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt