Celeb

50 évesen lett apuka a Viszkis - Ő vágta el a köldökzsinórt

Munkatársunktól

Létrehozva: 2019.02.12.

Hosszú várakozás után tegnap délután négy órakor egy fővárosi kórház szülészetén világra jött a hajdan Viszkis rablóként elhíresült Ambrus Attila kisláyna. Anna és az édesanyja, Réka is makkegészséges, a családfő pedig természetesen a “legboldogabbb ember” a világon.

- Végig bent voltam a szülőszobában, én vágtam el a köldökzsinórt - újságolta a Borsnak az 50 esztendős édesapa, aki tizennyolc évvel fiatalabb feleségével múlt szerdára várta a gyermeket. Gyönyörű kislány, az anyósomra ütött, szép nagy homloka van, úgyhogy már biztosan okosabb lesz, mint a “hülye apja. Ugyan nem volt egyszerű a háromórás szülés, de amár az anyukája is jól van - tette hozzá Attila, aki 2012-ben, szabadulása után ismerkedett meg Rékával egy kézművesvásárban.

A lombikbébiprogram segítségével fogant kis Anna ötvenöt centivel és három kilóval jött világra. A keramikusnak ugyan most minden oka megvan az ünneplésre a rengeteg feladat miatt a tejfakasztó még egy kicsit várat magára.

- Több ezer emberrel kellene koccintanom, de a májam erre már nem képes. Az apai teendők miatt rengeteg feladat vár rám, így valami köztes megoldást kell találnom - mondta nevetve.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Viszkisnek ittas vezetésért elvették a jogosítványát, így kérdésessé vált, hogy az Esztergom melletti vidéki házukból hogyan fognak feljutni a budapesti kórházba, de ezt is sikeresen megolották: néhány száz méterre az intézménytől béreltek egy lakást, így nem volt gond a gyors bejutással.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713574817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában