Celeb

45 perc alatt 91-szer káromkodtak - már a Médiahatóság is vizsgálja a ValóVilágot

Bors

Létrehozva: 2018.11.29.

Az egyik adásban percenként kétszer káromkodtak, illetve a 23 órától kezdődő kísérőműsorban pornográf tartalmat sugároztak.

A Médiatanács idén is hétről hétre számszerűsíti és a ValóVilág-barométer oldalán közzéteszi az RTL II valóságshow-jának egyes, gyermekekre aggályos jellemzőit: a trágárságot, a dohányzást, az alkoholfogyasztást vagy a megjelenő szexualitást. Ezek közül a gyakorisági rekordot a káromkodás tartja: az egyik adás negyvenöt perce alatt kilencvenegy – azaz percenként több mint két – ilyen esetet regisztrált az NMHH.

Az új széria BeleValóVilág powered by Big Brother című, november 15-én 23 órától közzétett éjszakai kísérőműsorában halmozottan fordult elő szexualitást ábrázoló tartalom, valamint a műsorszám közvetlenül mutatott be nemi aktust, ami pornográf tartalomnak minősül. A médiaszolgáltató a kifogásolt műsorszámot 18 éven aluliaknak nem ajánlott korhatár-besorolással látta el, a hatósági vizsgálat azonban megállapította, hogy az alkalmas lehetett a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos károsítására. Az RTL II televíziócsatorna luxemburgi joghatóság alá tartozik, ezért az ottani társhatósághoz kell jelzéssel élni. A magyar hatóság az előző széria miatt négy alkalommal is az európai hatóságokhoz fordult, nagyrészt a műsor tartalmát rendszeresen kifogásoló állampolgári bejelentések nyomán.

Sok a káromkodás és az erotikus tartalom

Mivel a Való Világ kilencedik szériájának nézettségi mutatói még mindig a 13 és 17 év közötti korosztályban a legmagasabbak, a hatóság a kifogásolható jelenetek sorozatos közzétételét elsősorban a kiskorúak káros tartalmakkal szembeni sebezhetősége miatt még a jogszabályok betartása mellett is aggályosnak tartja. Az NMHH így idén is heti rendszerességgel vizsgálja aValó Világ powered by Big Brother műsor 22 óra utáni összefoglalóit és a BeleValóVilág powered by Big Brother című éjszakai kísérőműsort. Az előző sorozatok tapasztalatai alapján a „VV-barométer” idén is hat változó – a szexualitás, a szexuális kontextusban megjelenő meztelenség, a trágár kifejezések, a dohányzás és a direkt, illetve indirekt módon feltűnő alkoholfogyasztás – mentén vizsgálja a november 4-én indult szériát.

A leggyakrabban megjelenő aggályos elemek a trágárságok, melyekből naponta átlagosan több tucat esetet regisztrál a hatóság. A háromhetes periódus alatt a legtöbb ilyen megjelenést a november 23-ai, reklámok nélkül hozzávetőleg 45 perces összefoglalóban mérte az NMHH: összesen kilencvenegy esetet. A trágár kifejezések besorolását az érvényben lévő korhatár-kategóriák törvényi kritériumrendszere, illetve a Médiatanács ajánlásában foglaltak alapján végzik a munkatársak. A szex és az erotika is gyakori problémás tartalomnak tekinthető: két adásban kimagasló esetszámban jelentkezett, több mint negyven alkalmat jegyzett le a hatóság. A villalakók továbbra sem szégyenlősek, a november 10-ei kísérőműsorban tizenötször mutattak a szerkesztők meztelen szereplőket. A hatóság az összegző statisztikákat ezúttal is hetente teszi közzé, az első három hét eredményei már megtalálhatók az NMHH honlapján.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582017
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582017
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában