Celeb

42 évesen babát tervez Ágica

uv

Létrehozva: 2018.11.26.

Megtalálta élete párját az egykori valóságshow-szereplő, és hozzá is menne ügyvéd szerelméhez. A családalapítás is napirenden van náluk.

Bomba formában van Szögeczki Ági, aki 42 évesen úgy érzi, megtalálta az igazit párja, dr. Csenterics Ferenc személyében, aki mellett meg is állapodna. Kisfia édesapja, Renato óta Feri az első kapcsolata, akivel immáron több mint két éve alkotnak egy párt.

– Kiskorom óta dédelgetett álmom, hogy egyszer hófehér menyasszonyi ruhában az oltár elé állok. Nagyon-nagyon szeretném, én ilyen romantikus alkat vagyok – vallotta be lapunknak Ági. – Feri ezt jól tudja, szó van köztünk mindenről – tette hozzá.

– Azt gondolom, ez a nő döntése, és ha számára ez fontos, akkor rendben van. Részemről a papírnak nincs jelentősége, inkább annak, hogy ígéretet teszek, hogy vele akarom leélni az életemet – vette át a szót az ügyvéd, aki Ági kisfiával is megtalálta a hangot. Már csak a közös gyerek hiányzik az életük­ből.

– Imádják egymást, és ez a legfontosabb számomra, hogy Patrik és a párom elfogadják és szeressék egymást. Ahogy mondtam, minden téma felmerül köztünk, de nyilván 40 felett azért megfontoltabb az ember. Engem nagyon boldoggá tett, és kiegészített az anya­ság. Életem legjobb döntése volt a kisfiam, és meglátjuk, hoz-e kistestvért a jövő – mondta sokat sejtetően Ági, aki napokon belül a TV2 A legbátrabb páros című műsorában tűnik fel párjával, hogy szembenézzen az embert próbáló máltai kihívásokkal. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában