Celeb

40 évesen vetkőzött fehérneműre Ábel Anita – fotó

Fái

Létrehozva: 2015.09.26.

Szerintem egy nő attól szexi, hogy elfogadja önmagát – mondta a színész-műsorvezető, aki ledobta a textilt.

Őrülten szexi anyuka, aki negyvenévesen egy fehérneműmárka arca lett. Oszlopos tagja a Heti Hetesnek, saját talkshow-ja van, és a férfiak rácsodálkoznak, hogy nemcsak felöltözve, de „aligruhában” is mennyire dögös. Ugyan kinek jut eszébe már róla a Szomszédok Julcsija?

Ezért is fura, hogy Anita évek óta kerüli a témát, nem szívesen beszél már a teleregényről.

– Pedig még mindig nagyon sokan kezdik ezzel a beszélgetéseket, interjúkat – állítja. – Nem tagadom le, de már nincs mit mondanom róla. Tizenöt éve vagyok a kereskedelmi médiában, annyi ideje, ameddig a Szomszédok ment. Nem tagadtam meg soha, de ez egy munka volt, ami 1999-ben véget ért. Nem látom benne azt a romantikus nosztalgiát, amit a televíziónézők.

Sokan kérik rajta számon azt is, miért nem hálás a sorozat­nak, hiszen a Szomszédok hozta meg számára az országos ismertséget. Holott ez nem teljesen igaz, hiszen Anita pici korától a legfoglalkoztatottabb gyerekszínész volt.

– Azért mégiscsak a teleregény hozta meg az országos ismertséget, sőt határon túl is ismertté váltam – mondja Anita. – Volt olyan rész, amit ötmillióan néztek. Ma ez lehetetlen, igaz, akkor nem volt ennyi csatorna. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy senki sem szeretné ha az alapján ítélnék meg, hogy milyen szépen rajzolt az óvodában. Pláne, hogy azóta is van mirôl beszélni. Most a Heti Hetesben láthatnak és egy másik csatornán egy talkshow-t vezetek, a Nő háromszor címűt. Ebben is nagyon jól érzem magam, örülök, hogy rám gondoltak.

Emellett vállalta, hogy a Triumph hazai nagykövete lesz, aki az anyákat, a negyvenes nőket képviseli. Fehérneműs képeit látva már róla is azt mondják: szexi dög.

– Nem volt bennem félelem, amikor le kellett dobni a textilt. Jó formát futok most, egyben vagyok testileg és agyban is. De azért nyilván készültem a fotózásra. Már azért sem izgultam, mert profi stábbal dolgoztunk. Az volt a cél, hogy valóban hús-vér nő legyen a képeken. Igen, egy negyvenes nő is megcsinálhatja! Büszke vagyok a fotókra, ízléses képek egy olyan nőről, aki felvállalja önmagát. Nem tudom, hogy szexi vagyok-e. Szerintem egy nő attól szexi, hogy elfogadja önmagát. Szerencsére olyan férjem van, aki nagyon szereti a homokóra alakú, mellben és popsiban teltebb, vékony derekú típust. Ez áldás – neveti el magát Anita. – Amikor meglátta a fotókat, csak annyit mondott: nem lehetne, hogy esténként egy ilyen szett­ben takaríts? Hogyne lehetne! A Triumph nemcsak szép, de kényelmes is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711619111
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711619111
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711619111
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”